Hajdúböszörmény-Tokaj váltófutás.

Szép kis csapat gyűlt itt össze, hogy a tokaji távot leküzdje.

Gyuri csak az egyetlen kivétel, aki hagyja az országot ismét el. Ő nem fut, inkább csak teker, irány a Fekete-tenger, mondja az itiner.

Ha lennének itt nem futók, akkor csak azt mondanám, nézd ezt az arcot kiskomám. Akarod érezni, amit ő, nem kell hozzá sok, csak egy futócipő.

Egyszer egy szép napon, elhagytuk a várost, csak azért, hogy örülhessünk annak, hogy újra láthassuk.

Boldogság a tetőfokára hágott, gyerekek,  pedig még épp csak  mozgásba lendültek a kerekek.

Itt jön velünk két kerékpár, és kik hajtják, ők is egy pár.

Két városi legenda fut fej a fej mellett, ettől jobb párosítás nem is kellett. 40 és 33 maratont hagytak maguk mögött eddig, senki nem közelíti őket, még jó ideig.

Juliánnusz így üdvözli a csapat fotósát, azaz engem, de nincs sok idő, tovább kell most mennem.

Azta! Micsoda kép. Lábuk nem érinti földet, hogy meg kell állniuk, annak is örülnek.

Itt már tudtam, hogy valamit elrontottam. Tiszavasvári tábla előtt kellett volna váltani, erre én a tábla utánra emlékeztem. Ezt is jól elvétettem.

Bújjunk össze egy kép erejéig haverom, még akkor is, ha taszít most a szagom.

Ha lenne egy fotósunk, ki nem aktív, csak képekben, az bizony jó lenne, engem is a képre tehetne. 

A Forgács család fürgén szedi lábát, kerekesek csak nézhetik a hátát.

Boldogsággal tölt el, ha ezen képeket nézem, jövőre is jövök, hiszem.  

Senki ne mondja már, hogy ez ennyire meredek! Pedig igen, próbáljátok humán egyedek.

Óh, csak tudnám mire eme kacaj, lábon jöttünk, nem kellett a bicaj.

Szőke és szép volt, mint mindig a Tisza, ezzel a komppal jöttünk mi is vissza.

Nem tudom szegényeknek hová kellett menni, de eszedbe ne jusson  belőlük majd enni! Édes barikák, rágós a húsuk, sose kelljen bundából kibújniuk.

Szerintem ezt hívják felhőszakadásnak. Letámadta Tokajnak hegyét, a fesztiválozók itták meg a levét.

Míg mögöttünk szakadt az ég és az eső, előttünk is esélye nőtt. Szelet csapot ránk a vihar, de mi értünk haza hamar. Egy szem nem sok, annyit nem kaptunk belőle sem nem akkor, sem nem azóta.

Itt lett vége ennek a nagyon csodás napnak. Kedves pár, Csilla és a Dani vacsorát is adtak.  Ez míly érdekes. A juhászok a pusztában is főznek slambucot, és ők is a vasalóban teszik. Aki nem tudná, annak itt említem, hogy ott nádból építenek egy vasaló alakú kerítést, hogy a szél ne fújja el a lángot. Ez most itt ennek a városi változata. Ha-ha.

Dani, szolgálat (tűzoltó) után vasúton zötyögött, hogy egyszer csak feltűnjön csapatunk mögött. Ott a háttérben, ő az aki főzött. Hála és a köszönet! Szívünkbe raktátok magatok. :-)