2. Rotary félmaraton. Nekem még csak az első.

A verseny hevében. Jobb kép nem sikerült rólam.

Mivel, a verseny előtti napon nem volt tésztaparti, így hát 
csináltam én magamnak. Persze, ha lett volna se mentem
 volna azért be Debrecenbe. Késői fekvés, óraállítás, 
nyugtalan alvás és korán kelés összehozott nekem kb. 
3 óra nettó alvást. A szokásos futó team autózás ezúttal 
nem volt járható. Egyik sporttárs (Fekete Anti) nem 
nevezett a versenyre, így nem is várhattuk, hogy minket 
bevisz magával Debrecenbe. Másik autó tulajdonos 
(Forgács Imi) vitte a saját szurkolótáborát, a kis családját. 

Morvai Imi első félmaratonja. Azt nem tudom hányadik, de ezen a napon az első. Ez biztos.

 
Nekünk más lehetőség után kellett néznünk. Jutka intéz-
kedett a szállításunkról. Ő dolgozik olyan helyen, ahol 
ezzel foglalkoznak. Mármint fuvarszervezéssel. Jutka fia, 
Bence is velünk tartott, akit véletlenül sem a mi futásunk, 
mint sem a játszótér motivált a Nagyerdőn. Nem parkol-
tunk túl közel a versenyközponthoz. Mondhatni elég távol. 
Erre akkor jöttem rá, amikor az élőszövetet, lábam formá-
jában összeengedtem a külső 8 fokos levegővel. Akkor 
már vettem volna fel egy hosszúnadrágot, ha hoztam volna. 
Így hát libának bőrét húztam magamra és viseltem is 
mindaddig, amíg tartósan nem pihenhettem meg, a nap 
által világított füves részen. Szépen gyűltek az ismerős 
futótársak. A rég látott túratársak is előkerültek. Felvettük 
a start csomagot Csernáth Böbivel. Amint elfordultam a 
pulttól, a ragasztott fülű szponzor zsák el is dobta magát, 

Csernáth Böbi már tapasztalt félmaratonista.

 
ugyanis elengedte az egyik fül a szatyit. Miután felemel-
tem a földről, akkorra Böbi is hasonlóképp járt. Szeren-
csére volt hátizsákom, amibe belegyűrhettem a sérült 
hord tatyót. A hangos informátor mindig mondta mi, hol 
kezdődik. Így mentünk a Vezér Fitness melegítő tornájára. 
Próbáltam eltalálni a ritmust, néha sikerült is. Valószínű 
az is a véletlen műve volt. Nekem ez csak sok-sok 
gyakorlással menne, így spontán kezdve semmiképpen 
nem. Nóri szólt is hátulról, hogy valamit rosszul csinálok. 
Csoda lett volna, ha nem úgy történik. Innentől már nem 
is nagyon csináltam a gyakorlatozást. Telt-múlt az idő és 
hamar eljött a tíz óra, amikor be kellett állnunk a start-
vonal mögé. Nem mentünk nagyon az elejére, pedig én 
elég jó időt terveztem futni első, hivatalos félmaratonomon. 
Baloldalon feltűnt városi futólegendánk, Fekete Anti is. 
Nem tervezett futásunkban részt venni, viszont jelenlétével 
erőt adott a ránk váró megpróbáltatások legyőzéséhez. 
Mellettünk a 76 éves, Fehér Károly bátyánk (a FutaPest 

Karcsi bácsi sportolt leghosszabb ideig ezen a napon. Hat órán át rótta a köröket. Tudnánk ezt 76 évesen?

klub tagja) adott valakinek tanácsot sapkaviselés ügyben. 
Jó kedéllyel vártuk a megváltó pisztolylövést. Türelmetlen 
voltam. Éreztem már, hogy régen indulnunk kellene. Később 
derült ki, hogy bizony 10:06:30-kor lendült előre a lábunk. 
Ekkor még őszinte volt a mosolyunk. Elég volt még az 
oxigén is, ami nyugalmi állapotban érkezett. A Gyulai István 
atlétikai stadion kijáratánál volt egy kis tolulás, ahol már 
száz méter aktivitás után meg kellett állni és lépésben 
átkelni a kapun. Onnan már csak a saját magunk 
akadályába ütköztünk. Úgy éreztem jól megy a futás. Nagy 
vetélytársak maradtak mögöttem. Jól van! Tudom, hogy ők 
maratont futottak, én meg felet, de mégis jó érzés volt 
eléjük kerülni. Persze olyan is volt, aki felet futott, mégis 
előztem. Viszont nem tudtam mire képes hosszútávon. 

Molnár Sanyi bá 6. maratonját futja. Azért, mert ő triatlonos. 66 évesen. Maxi tisztelet.

Hajrázás a végén vagy valami. Sosem nézek hátra, hogy 
a vetélytársak mennyire vannak tőlem. Ritkán bomlik ki a 
cipőfűzőm, de ezen a napon, már az első körben megtör-
tént. Forgács Iminek írom csak, hogy naná, hogy a bal 
cipőm követte el ezt a merényletet. Mivel edzéseimen 
nem szoktam frissíteni, itt sem terveztem a harmadik körig 
inni. Ezzel szemben, a gyorsan melegedő időben alig vár-
tam az elő frissítési lehetőséget. Kapom a műanyagpoha-
ras vizet, próbálom lassítani a tempómat, megállni nem 
szerettem volna. Így a gyakorlat végrehajtása nem sikerült 
tíz pontosra. Pohár horpad, kezem remeg jobbra, szám 
meg balra. Lényeg, hogy a víz nem került maradéktalanul 
a tervezett nyílásba. Mondhatnám, hogy csak magamra 
öntöttem a víz 80 százalékát. Az első kör teljesítése végén 
a kanyarban maga a fővédnök, Monspart Sarolta szurkolt 

Monspart Sarolta fővédnök és Tóth Csaba szervező.

nekünk személyesen. A stadionba érve szaporáztam 
lépteimet, hogy lássa a nép az akarásomat. A kijárat köze-
lében Fekete Anti bíztató szavára eszméltem. A tervezett 
tempót tudtam tartani, ami a 1:30-as eredményhez elég. 
Nem bíztam el magam, mert még bármi közbejöhetett volna. 
Még két alkalommal próbálkoztam ivással. Kevés sikerrel. 
A víz lefelé akart menni, a levegő meg ki, be. Az összhangot 
nem nagyon sikerült megteremteni. Tehát, ivásnak ezeket 
sem lehetett nevezni. A sikerélmények között akadt 
csalódás is. Oxigénes futótársam (Pusztai Árpád) nem 
szokott gondot okozni 10 kilométeren, viszont a harmadik 
körben elnyúlt tőlem és nem tudtam lépést tartani vele. Egy
ideig még fel-felvillant a távolban, majd végleg eltűnt 
szemem elől. Majd még egy fiatal böszörményi srác (Mezei 

Csörgi Péter, Mezei Gergő és Kocsár Laci. Sok jó futó.

Gergő) is hátat mutatott nekem, amit tartósan is képes volt 
tartani. Neki már nem sikerült nagyon messze kerülni tőlem. 
Neki szurkoltak a böszörményi ismerősök. Én meg csak 
reménykedtem, hogy egy két ember engem is felismer. 
Nem történt meg, ezért még sokat kell eredményesen futni, 
hogy a nevem felkerüljön városunk futótérképére. A fiatal 
srác nem mellesleg vesetranszplantált. Kijár neki a biztatás. 
Nemzetközi eredményei vannak, amik nekem talán sosem 
lesznek. Most érkezett egy külföldi edzőtáborból. Na, de 
haladjak tovább a magam versenyén. Egy, fiatalságban 
Gergőtől alig elmaradó debreceni srác (Wittmann Ádám) 

Wittmann Ádám a neve, és nehéz a nyomába lépni. Nekem ma sikerült.

is szemmel látható közelbe került. Őt, és a mögöttem 
érkező nyíregyházi versenyzőt (Kovács Gabi) is az Oxigén 
kupáról ismerhetjük. Ez utóbbi támadását visszavertem, a 
fiatalt pedig megelőztem, pedig az említett verseny 10 
kilométeres távján nyomába sem léphetek. Innen is látható 
az emberek teljesítménye mennyire változhat egy hosszú 
távon a rövidhez képest. A stadionba lépve, összeszedtem 
még a maradék erőt és begyorsítottam, hogy minél kevesebb 
legyen a másodpercek száma a percek mögött. A cél vonalat 
átlépve már alaposan ziháltam, de volt elég időm kiszuszogni 
magam az érem nyakba akasztását követően. Eredményem, 
1:26:55. Sikerült az 1:30-as első félmaraton teljesítése.

Molnár Zoli még izomláz előtt. Milyen profin kezeli az óráját. :-)

A verseny előtt mondtam olyat, hogy ma megfutom életem 
legjobb félmarcsiját, és aztán csak gyengébbeket. Viszont, 
aki ismer, ezt úgy sem hinné el. Én magam sem nyugszom 
ebbe bele és természetesen megpróbálok még ezen javítani 
a jövőben. A befutó csomag átvétele után ittam pár pohár 
vizet. Ezúttal már a megfelelő helyre öntve. Sokáig marad-
tunk Jutkával (ő negyed maratont futott) a cél mögötti 
területen és gratuláltunk a később érkezőknek. Már a mara-
toni élversenyzők is érkeztek sorban, amikor indulnunk 
kellett haza. Várt rám egy délutánból éjszakába nyúló munka, 
mintegy 10 órában. Mindent egybevéve elégedetten távoz-
tam a Rotary versenyéről. Köszönjük meg a rendezést 
Tóth Csabának és a Debreceni Kilométerek 
sportegyesületnek. Jövőre velünk ugyanitt! 

21 km mindezért. Megérte? Naná, hogy meg!