Jászberényi futókaland.

A nyár, nagyon várt versenyeinek egyike volt ez a jászberényi maraton.

A másik volt a Karneváli futás Erdőspusztán, de az már be van számol-

va általam.  5, azaz öt gépjármű indult kis városunkból, kizárólagos 

céllal oda. Volt melyben vágtázók sora lapult, volt hol futárok családtag-

jai is utaztak. Volt, mikor konvojként haladtunk, és volt mikor nem. Két 

hátul haladó autó jókor kapta el a kivezetőt a pályáról, kik elől téptek 

rosszul léptek. Sokat nem mentek pluszban, mert hamar érkeztek

Nyéki Zoli érkezik váltásra. Első futóversenye volt. 

nyomunkba. Afféle rokoni látogatásnak éreztem eme vonulásunkat.
Keresztesi Laci és felesége, Judit idáig szakadt el a szülővárosunktól.
Ők is járnak haza, a környező versenyekre, ezúttal rajtunk volt a sor.
Mivel én még nem jártam ott, hittem a korábbi beszámolóknak és  

csatlakoztam a menőkhöz. Elvégre én is menő (futó) akarok lenni. 

Sántult, bénult lábamnak nem volt kedvére való hosszúság, így bariném-

mal alkottunk egy felemás váltót. Így már mondhatjuk, hogy félmaratont 

Csontos Tibi 39. maratonját gyűri. Ezzel ő a csúcstartó Böszörményben.

futunk. Elég rossz ómennek éreztem ezt a napot, adtam is ennek egyszer 

hangot. Volt egyszer ugyanis egy tókerülő verseny, amit ugyancsak vál-

tóban futottunk, a hónap 26. napja is stimmelt, és még vízpart is volt a 

közelben. Szóval, azon a három hónappal korábbi napon, pattant ketté 

palakőként térdemnek kalácsa. Első futóként teljesítettem a bevállalt 

távot, és még túl is, de ez már egy korábbi jegyzés itt. Emiatt volt egy 

kis para bennem. Oka ennek az, hogy friss még a történet, és nem tudom 

Nóri és Imi kicsi különbséggel érkeznek. Ez meg is maradt a végéig, csak a sorrend változott.

még feledni kínom, ha néha még fájdalom kínoz. Agyamnak kalandja 

eddig tartott, visszatérek az adott témához. Papírmunkák végeztével 

futólegendánk nekilódult egy melegítő körnek. Gondoltam, őt követni 

nem lehet hasztalan. „Öreg csontnak” kell már a fűtés használat előtt. 

Robogtam hát lesve Anti hátát, ki salakról lelépve a vadonba tette lábát. 

Követtem őt hűen, de hűvösbe érve vettem csak észre, hogy ott mindenki 

fának támasztotta folyékony terhét. Mivel, én már az arra hivatott helyen

Nem ismerjük őket, csak, mint érdekesség kerültek ők ide. Az első versenyző  fáradtan érkezik, váltótársa  új erővel indul.

locsoltam, azzal a fiatalos lendülettel ki is ugrottam a fás területről és üres-

be tettem lábaimat, míg a követendő ember ismét elém nem került. Elég 

messze elszaladt a csikó velünk. Reméltem is, hogy hamar visszafordul. 

Sok időnk már nem volt a startig. Csodával 6áros módon sikerült össze-

csődíteni a böszörményi különítményünket egy közös fotóra. Ez is csak 

azért jöhetett össze, mert már a hangosba mondó startra hívta a tested-

Anti, a futólegendánk hozza a kötelezőt.  Félmaratont futott (vagy fut ott).

zők körét. A gumikaput teljes szélességében kitöltötte népes csapatunk. 

13 aktív futót számoltunk. Tódult ránk az összes futni vágyó. Szóltuk, 

előtte még fotót csinálunk itt. Készültek a képek, mégsem vagyok 

elégedett. Fotósunknak látni kellett volna, hogy egy arc, takarásban 

maradt. Ennyi emberhez lehet már rendező is kell? Meglátjuk jövőre. 

Miután elkészültünk, már senki nem akart közelebb jönni a kapuhoz. 

Első emberként nem állhatok a végére, népes soroknak. Mit hoz az élet,

Vigyori Szabó Sanyi is tőlünk származik, de már nem a mi városunk színeiben versenyez.  Elszólította innen az élet. Itt éppen maratont fut, ami neki csak egy edzés a Spartatlon előtti hetekben. 

balomról egy ismerős arc (Balogh Tibi DEAC), ki már mutatta, az említett, 

három hónappal korábbi csörtén, hogy vele szemben esélyem nincsen. 

Vázolta, hogy ő nem kezd ám gyorsan, olyan 3:50-es tempóra gondolt.

Volt, aki attól tartott, hogy nem fogjuk tudni, merre kell menni. Ha én

nem aggódtam emiatt, akkor ő minek. Amúgy meg előttünk álló, kissé

vastag fiatalember, csodaparipáján lett a felvezető jármű. Kis hiányér-

zetem volt amiatt, hogy feje fölött nem vitte magával az aktuális futóidőn-

Szabó Imi jól rakta a lábait egymás elé. Szépen menetelt a cél felé.

ket, de hát arany árban mérik az időmérést, így hát valami kisebb 

beruházással oldott a probléma. Mennyi, mennyi betű után mégis csak 

elérkeztünk a puskagolyó légbeküldéséhez. Innen már jobban halad a

téma, mert csak keveset látok a versenyből. Az él alapból el, mi lassab-

bak meg szemmel követtük őket. Aszfaltról, kavicsos lett az út, meg 

vezetett porba. Első itatónál víz került gyomorba. Egy tízes boly rögtön

mutatta hátát. Nyomukba eredtem és gondoltam többet már nem enge-

Áfra Andi megkönnyebbülten érkezik a célba. Úgy látom én, ment volna a maraton is.

dek magam elé. Mert, ha startnál nem hagyott hátul, akkor most már 

maradjon veszteg! Még a vízről pár szót. Decis (vagy nagyobb) pohár-

ban egy féldecinyi víz szerénykedett. Igaz, hogy első frissítő volt, de 

lehet már ekkor is szomjas az ember, ki szeretné, ha elérne a folyadék

az arra kiszemelt területre. Azaz a gyomorig. A csapvíz nem olyan 

rohadt nagy költség, hogy a büdzsét nagyon terhelte volna. Személy 

szerint én már ki voltam, mint a gyakran emlegetett hosszú nyakú 

A futás maga is örömet ad (és nem keveset), ennek ellenére vannak kik még a folyékony örömforrásnak is adnak egy esélyt.

baromfi. Tehát vizet kértem. Ha nem bírtam volna meginni a vizet, 

akkor magamra fordítom, de ne legyen hiányérzetem. Hallottam mások

is küzdöttek hasonló problémával, a végén hallva róluk. Akkor már teljes

(víz)hiányra panaszkodtak. Ebből még gazdag e nemzet, ihassunk hát

belőle eleget! De most már kapkodom a lábam, ragadok mindig valakire, 

aki nem bír szakadni tőlem. Látom a táblát, most tartok kettőnél meg 

négynél. Várom a hatot, a nyolcat, de nem látom. Mások mondják ott

Nem árt a gyúrás a fáradt izmoknak. A gyakorlatot szemlélteti Váradi Adrienn. 

volt az. Kérdeztem tiniket, kik vizet kínáltak (kicsiket), hol járnak már 

fáradó lábaim? Ők nem tudják. Hát, akkor futok, míg nem látom meg

párom. Nyugtatom magam, nem kell ebbe beleszakadni, előbb inni aztán 

szaladni. Ez csak váltó és úgy sem azonos a tempónk. Egyszer látok egy 

nagy csoportosulást egy kis völgyben, árnyékban. Egy hölgyet kérdeztem,

miféle buli van ott lent? Frissítőpont. Mondja. Akkor jó. Itt megint inni

kell. Gödörbe érve látom, Jutka nyújtja nyakát a tömegből. Itt a vége?

Forgács Imi futótársunk átöltözve, cipőt megtalálva, kész koccintani vizes kulacsával.

Akkor még gyorsítok kicsit. Pacsi kézre, hátimat kapom vissza. Veszem 

le mezemet, kamerát a nyakba, innentől kezdve mindenki le lesz fotózva. 

Pásztor Imi, társára várva mondja az időmet, 42 perc. Úgy érzem, akkor

túl rosszat nem mentem, magamhoz képest. Viszont mások szavát idézve 

elég erős volt a mezőny. Annyira, hogy a félmarcisok, de még a maratont

taposók egy része is előttem verte a port. Volt tehát, szűk 30 percem a

váltóponton fotózásra. Az Imi- Zoli váltásnak is szemtanúja voltam.

A 39. célba érkezés maratoni távon. Na, ez az az érzés, amit nem lehet elégszer átélni. Mondom én, ki még a közelében sem járt ennek az érzésnek.

Amint láttam a busz folyamatos telitődését, szóltam Nyéki Zolinak, 

legújabb futótársunknak, hogy nekünk azon utaznunk kell. Vissza a 

versenyközpontba. Buszról porba lépve kaptuk meg az érmet. Büszkén 

hordtuk, miután miénk lett. Mire ez lezajlott, az első feles (FM) már be

is futott. Fotósként ebből nekem semmi sem jutott. Gyorsan beágyazód-

tam hát a Saucony sátor árnyékába Greatea mellé, aki hivatásos kamera-

womanként volt tevékeny. Ő ritkábban kattogott, én meg emberenként

Greatea (micsoda anglomán írásmódja nevének) a hivatásos képrögzítő.

5-10 képet. Remélve elég lesz. Csak úgy folytak be az emberek, földiek 

is szépen. Kapták az érmet és leléptek. Árnyékban ültek, mulatták az időt. 

Én meg választott hivatásomat gyakorolva álltam a vártán. Bőrpírtól 

védett közben hátitáskám. Telt az idő meg múlt, díjátadás is megindult. 

Fotóztam hát ide, meg néha oda is. Lemaradni semmiről nem akartam. 8 

gigára kétezer képet raktam. Akkor jöttem rá, hogy a következő hetem 

erre megy majd rá, mire mind átméretezem őket. Kell, hogy legyen

Szabó Sanyi mosolya a célban sem múlt el. Ez neki meg se kottyan. Csak egy volt a sok maraton közül.

valami egyszerűbb és gyorsabb módszer. Na, de ez már az én gondom

maradt. A mögöttem helyezkedő sátor felé gyakran fordultam, mert míg 

a népek valami forró, zsíros levessel égették szájnak padlását, nekem 

való étek csak a frissítő asztalon volt fogható. Dinnyével nem akartam 

ragacsolni kamerámat, így a legkedveltebb déligyümölcsöt favorizáltam,

bár már igen-igen délután volt. A végére eléggé elfásultam, szinte már

untam (nem igaz) a dolgot. Így értem csak meg miért nem készülnek

Forgács Imi érkezik a nyitott kapun. Ez a félmaraton is ki van pipálva.

hivatalból jó fényképek a futókról. Vagy nem tudom, de tényleg mi lehet 

baj? Ennyi volt hát az utolsó, nyári hétvége futóversenye. Mindenki 

elégedetten ült be az autóba és boldogan indultunk visszafelé. 

A járműben történtek sötét homályba vesznek, mivel a krónikás 

mert nagyot álmodni a két órás úton.

Vajda Nóri is érkezik, igen szaporán lélegzik.

Pásztor Imi kérdezi, ez csak ennyi? Félmarcsit kellett volna menni!

Hegedűs Sanyi. Az óra most megállt, de az élet megy tovább.  Jöhet a következő futás!

Örömittas éremmutogató. Gyűjteménye egyik legfényesebb darabja.

Czirják Gyuri vitte ma el, a legnagyobb mosoly különdíját.  Nem tudjuk ki ő és honnan hová tart, de  mosolya lehetne egy futásra ösztönző óriásplakát kellős közepén.

Megérkezett a mi kis közös váltónk is. Tóth Julcsi tette lehetővé, hogy én is futhassak azon a napon. Kösziiiii!

Fekete Anti némi vizet veszítve érkezett a célba.

Szabó Imi itt még nem tudta, hogy ez az időeredmény bizony felküldi majd a dobogó 3. fokára.

Csontos Tibi korosztály második ezen a napon. Jó eredmény az, de nagyon.

Mit mond kedveském? Első lettem én?

A lányok most tudták meg, hogy a hatos lottó 570 milliót fizet. Mellesleg elsők lettek valamiben. Talán valami futóversenyben. A krónikás sem tudhat mindent.

Molnár Tibi árnyékra érve kalapot emelt a szurkolók előtt. Maratoni érmek sorozatban. Én már nem is számolom.

Ni, mennyi ember és mind jót futott. Kinek arany kinek ezüst vagy bronz jutott. Mármint érem.

Nóri sem verte hiába a port a töltésen. Az edzéseken  szerzett barnaság mindent elárul. Nem 1-2 órát töltöttek ők szabadban, hogy az emelvényen büszkén feszíthessenek.

Mi csak így csodálhatjuk meg a nyertesek által szerzett érmeket. Van hát miért kimenni az aszfaltra, erdőbe. Kerüljük csak mi is előbbre!

Az anna, mennyi porcelán tülök, ettől mindjárt s(z)eggre ülök. Ezeket is nyakba kapták, kik megküzdöttek értük.

Pásztor Imi-Nyéki Zoli alkalmi páros jól muzsikált ezen a napon.

Akikről nem jelent meg itt kép és említés, azoktól elnézést kérek. Vagy nem készült kép vagy csak én átsiklottam rajta. Nem tudom. A kiválasztott képek kb. negyedét tudtam ide felrakni. Ha időm engedi, lehet még egy plusz képes beszámoló, viszont az már az általam Facebookról ismert, nagyra értékelt futókról szól majd.

Karneváli futás.

Eljött hát a várva várt nap. Immár engedélyezhetek magamnak egy kis 

futóversenyt, a hosszú kihagyást követően. Még törött térdkaláccsal 

neveztem a félmaratonra, gondolván augusztus 19-ig simán felépülök 

és bedarálom azt a 21 kilométert, ahogy május folyamán 7-8 alkalommal. 

Telt-múlt az idő, a gyógyulás folyamata meg erről tudomást sem véve jelez-

te, hogy nem oda Boda.--Honnan ismerős ez a duma nekem? :-)-- Hívtam 

a szervezőt, mondván bármily sajnálatos, de én le nem futom a félmaratont. 

Írok emailt, ahogy Csaba javasolta a telefonban. Válasz érkezik, miszerint 

nekem csak a helyszínen lehet átnevezni, mert az időmérő cégnél már le 

van adva a nevezésem. Jól van! Akkor helyszínen. Érkezem a helyre. 

Adják a negyedmaratonos rajtszámot. Nincs itt már probléma semmi se. 

Gondoltam, időközben minden rendeződött. Koncentrációm a fotózásra 

összpontosult. Majd, hátam nehéz terhét (benne kamera) egy ifjú szurko-

lónak adtam át. Bevetettem magam a fitneszezők közé, egy forrósító tor-

nára. Lóbáltam én kezem-lábam zenére, meg rigófüttyre. Sajnos, ha éppen 

jól csináltam a gyakorlatot, akkor is mindig a másik irányba. Nem nézném 

vissza a videót, ha készült volna rólam. Szerencsére nem készült. Ugye 

nem? Na, jól van. Előző napi őrült futók mesélték, hogy a tegnapi futás 

egyik legnehezebb részét benne hagyták a mai távban is. Pályabejáráskor 

láttuk tegnap, de hát akkor csak séta volt. Ma már futni kell ott, amennyire 

csak erődből, tüdődből telik. A pályarajzot figyelve, tényleg ott van. 10 x 

lefut a homokos domboldalon, és csak 9 x kell visszafutni. Van még 1-2 

kidőlt fa is. Első körben még sportosan  teljesítem a feladatot. Az utolsót,

a legmagasabban elhelyezkedőn már második alkalommal szégyenletes 

lassúsággal, szinte hozzásimulva borulok át a túloldalra. Nem baj. Senki 

nem látott. Egyedül voltam ott. Az első körben még egy fiatal srác rúgta 

előttem a homokot pár kunkor erejéig ezen a helyen, de idegeit felőröltem a 

nyomában poroszkálva. Aztán, talán lehet nem az idegei készültek ki, hanem

az izmai, mert nem követett még tisztes távolból sem. Mellette elhúzva mond-

tam neki, hogy nekem se megy ám jobban. Aztán bizonyította, hogy de igen. 

Egy kör után hallom a szpíker hangját, mondja a nevem és, hogy a félmarato-

nom második körét kezdem éppen. Azt lesheted. Én ugyan nem! 

Az én rendszámom arra nem érvényes. Sokáig hallom még, hogy éppen kik 

haladnak át a kapun, második körüket kezdve meg. Nem volt fogalmam róla, 

mennyi ember lehet előttem. Láttam ismerős arcot, akinek nem szokott hely 

jutni előttem. Ezt is meg kell érnem. Ő fejlődött a nyáron, én meg lábadoztam. 

Meleg volt az erdőben a cikk-cakk futás miatt, forróság a pusztai részen. 

Az oxigén sem jött úgy, mint korábban, még sérülés előtt. Szinte mozogtak a 

levelek a fákon, mikor használt levegőt köptem rájuk, újért kapva éppen. 

Nem nyafog, tovább megy! Mindenkinek azonosak a feltételek, ők is 

szenvednek. Ha nem vagy felkészülve, nem számít. Itt haladni érdemes. 

Nem sározhatom nevemet. Bár, a szó legszorosabb értelmében véve vett 

sár, maximum a futók verejtékéből lehetett volna, de az meg sosem érte 

el a homokot, mert addigra el is párolgott. A kanyarokban kisodródva, a 

pályát övező sárga szalagokhoz érve, tapasztaltam némi hideg nedvet.

Előttem futók elhagyott hűtőfolyadéka, már csak a szalagokat hűtik. 

A kilátótól, első körben annyira nagy odafigyeléssel törtem lefelé, bicsaklás-

tól félve, hogy a lejtő alján elterülő frissítő állomást csak késve vettem észre, 

amikor visszanéztem félutamból, már saját porfelhőmtől ismét alig láttam. 

Iszonyú szomjas voltam már, de az, hogy egy métert is feleslegesen ismétel-

jek meg, nem fordulhat elő. Mentem hát előre, reménykedve a következő 

itatózóna eljövetelében. Nem jött el. Sajnos nekem kellett odamennem. Így 

ment ez két körön keresztül, de már mindig mindenhol frissítve magam. 

Akit meg bírtam előzni, még az elején megtettem. Az említett fiatal srácon 

kívül nem kerültem senkinek a szeme elé. Magam versenyeztem hát, saját

magammal. Láttam, hogy pocsék idő néz ki, akkor még nem tudtam, hogy

mindenkinek bőven pluszos lesz a korábbi csúcshoz képest. Hát, nem volt

a legkönnyebb terep, az biztos. De a legnehezebbre könnyedén pályázhat. 

Volt kis hegyi rutinom, talán az segített a felfelékben. Azt mindig szerettem. 

Ahol lehetett futva közlekedtem (még túrázóként). 

Lefelé meg csak lökni kellett a virgácsokat bele a mély, puha 

homokba. Asszem mindent említettem az engem ért kínokból. Most, akkor 

érkezzünk meg a célba! Szpíker úr mondja, hogy most kezdem meg a

harmadik körömet a félmaratonomon. Érem a nyakban és viszem szavaimat 

a hangos emberhez. Átneveztem, és én már nem megyek sehová! 

Nyugtázta. Mentem a slagos emberhez, remélve azt, hogy önként meg tud 

tőle válni. Átengedte szerencsére nekem is. Persze, őneki sem lett volna 

szabad előttem végeznie. :-) Nem szokott. Mindenki ennyit fejlődött, míg 

én itthon kínlódtam a láb bajommal? Lehet, de lehet én sem vagyok 

már/még a régi. Most legfontosabb, hogy út porát adjuk vissza az arborétum 

talajának. Mosom a porom és cipő nélkül távozom a cél vonalra, kamerával

nyakamban, a még versenyben lévők fájdalmát, örömét fotózni. Közben gyak-

ran árnyékot dobok a dinnyét kínáló asztalra. Van ott főtt kukorica is. A másik 

kedvencem. Hozzá még sem nyúlok, mert nem szeretném azt a feszítő 

érzést, amit a fogak közé beékelődött kukorica szemek szoktak produkálni. 

Így hát maradt a lédús, finom piros gyümölcs. Közben megiszom a befutásért 

cserébe fogyasztható kék színű izotónit. Nagyon folyékony, még a 

kamerámra is jutott belőle. Erre figyelnem kell a későbbiekben. A nyújtással 

adós maradtam magamnak, ahogy versenyeken a nagy többség is. Készen 

kellett állnom a célba folydogáló versenyzők fogadására, digitális formátumú 

rögzítésére. Biztatásaimat csak nagyon kevesek reagálták le. Egykedvűen 

mentek tovább. Annyira ne legyünk már fáradtak, hogy ha szólni nem is 

bírunk, intsünk, hogy kösz haver, de már alig élek, vagy valami. Én így 

csinálnám és csinálom is, ha valaki bennem látja azt, akit biztatni érdemes. 

Mivel, önként vállalt küldetésem egy helyhez kötött, hozzám jöttek a többiek, 

ha közölni akarnak velem valamit, vagy csak egyszerűen a csorda szellem 

hiányzott nekik. Ja, még nem is mondtam. Egyszer a szpíker úr mondja a 

rajtszámomat és a nevemet, és kéretik az időmérő autóhoz fáradni. Épp 

ott tartózkodtam tőle öt méterre. Hamar oda is rongyoltam. Kopogok 

valamin, ami kongó hangot ad. Megbeszéljük mi a pálya. Mondják, ők 

meg engem várnak, mikor futok át újra a kapu alatt. Átnevezési gondok. 

Elkísérnek egy hölgyhöz, a szervező team egyik tagjához. Mondta, hogy 

nem lenne semmi baj, csak hát korosztályos első vagyok és már kiírták az 

eredményeket. Kiderült, hogy nem is vagyok első, mert a kedves ismeretlen 

2 másodperccel kevesebbet futott. Mondom neki, Mészáros Ági azt írta, 

hogy.... Én vagyok a Mészáros Ági. :-) Akkor jó. 

Egyszer csak szólnak, földijeim egyike, hogy vége a bulinak, indulás haza. 

Itt a vége fusssssss!

Milyen szép zöld a háttér. Nem volt ez mindig ilyen. Időeredményem 51:01.17.

Mester és tanítványa. Aki futott ott és aki nem.

Anya együtt futott a lányával, Ági az Ágival.

Megint csak Mester és tanítványa. Városunk büszkesége, Varga Kriszti  (Drén Gabival).

Két túrázó, akik néha futóversenyen is részt vesznek. Bár a terepet nézve ez is közel állhat hozzájuk. Előző nap is voltak egy 50 km-es teljesítménytúrán. Tünde és Miki.

Sok jó futó egy csoportban. Páran előttem végeztek a negyedmarcin, a (nekem) bal szélső srácról nincs infóm. Másik három fiú előttem érkezett.

Jutkával fogassunk most verebet. Úgy látom képes lenne arra is ezen a napon. Nyerte a korosztályát.

Hát, nem zabálnivaló? De de. Árnyékot most nem én vetettem rá.

Julcsi beszaladt az árnyékra. Így hát sötét lett a ábrája.

Bohém srác, kinek erejét nem vette el nehéz terep. Mi érkezett meg a célba előbb? Hát az ülep. Első mondata, mikor megérkezett: "még most kezdtem belemelegedni".

Varga Lacinak megint problémája akadt a  futásban. Ezúttal összegubancolódtak az izmai.

Ezen  versenyen szerepelt és remekelt. Legelején érkezett.

Pusztai Árpi úgy megtáltosodott az Oxigén kupa óta, hogy szemmel követni nem lehet. Aki persze régebbről ismeri, biztosan nem csodálkozik. Rutin és tapasztalat van mögötte, nem csak az a vékony árnyék. Sokáig lássam még a hátát versenyeken!

Papp Sanyi tőlem tudta meg, hogy harmadik lett. Mégis magának köszönheti.

Molnár Gabi megy még egy kört, mert a jót is lehet sokáig élvezni.

A Navratil család. Háromból két korosztályban nyertek.

Két böszörményi tehetség. Hajdú Bettina és Varga Kriszti.  Krisztivel tavaly ősszel edzettünk egy közös futáson, erdőben, Bettinával ezen a versenyen találkoztam először. Mondhatom gyorsak, nagyon.

Rácz Levente, 18. születésnapján is versenyt nyert. Csörgi Peti is jól ment. Ő a harmadik helyezett. Több, mint két percet vert rám.

Ez lenne a pályarajz. Azt a cikk-cakkos részt érdemes kipróbálni. Csak 35 fokban!

Példamutatás Hegedűs Sanyi részéről. Így kell tisztelni a távot. 

Sapka alatt főtt a fej. Napszúrás ellen biztos jó. De nem nekem. Képtelen lennék futás közben sapkát hordani. Maximum fagypont környékén vagy alatt.

Molnár Gabi is négy kört ment ezen a finom kis pályán.

Árnyék ilyenkor aranyat ér. Na meg az ital és etel.

Ez a mosoly is ott született az erdőspusztai arborétumban.

Kondor Balázs, aki szintén nem régóta fut. Reméljük  még sokáig.

Tünde kapja a befutóérmet és szpíker úr megemlítette, hogy tegnap meg egy 50 km-es túrát csinált végig. Ő, szinte nulla futással készül fel egy maratonra is. És, mindig végig küzdi. Hogyan csinálja? Nem tudom.

Szerintem a Miki is ott túrázott előző nap, ahol Tünde. Csak a teljesítés a cél. Idő nem számít.

Belus Fruzsina mintha csak most startolna. Ő lett a leggyorsabb  női versenyző. Azóta házasságot kötött és hosszabb is lett a neve. A futó sebességét ez nem befolyásolta. 

Ez a magas, vékony srác kevesebb, mint két másodperccel gyorsabb volt a korosztályomban. Én magam nem találkoztam vele. Biztos később indult és jobb lett a nettó ideje.

Emlékeztető relikviák. Érmeim egyik legszebbike. Nincs még sok, de a két egyedi épp a Debreceni Kilométerektől származik.

Mészáros Ágival beszéljük meg az átnevezéssel kialakult helyzetet.

Júlia örömös futása. 

Mások fotójából csemegézve, itt még együtt futnak Sanyival. Aki megkapta a tavalyi évszámot rajtszámnak.

Aki nem tud mosolyogni, az jöjjön futni! Itt megtanul.

Ezt csak azért találtam, hogy mutassam azon ritka pillanatok egyikért, amikor szinkronban tornázok a többiekkel.

És, amikor már nem. Mindenki emeli a jobb lábat, én a balt. Viszont senki nem emeli az enyémhez fogható magasságba. :-)

Ni, Egy futó kép rólam. Na ez nagyon ritka. Így járnak azok, akik rövidtávot futnak. Úgy kell nekik.

Valaki, nagyon fontos személy érkezése volt várható.