Karneváli futás.

Eljött hát a várva várt nap. Immár engedélyezhetek magamnak egy kis 

futóversenyt, a hosszú kihagyást követően. Még törött térdkaláccsal 

neveztem a félmaratonra, gondolván augusztus 19-ig simán felépülök 

és bedarálom azt a 21 kilométert, ahogy május folyamán 7-8 alkalommal. 

Telt-múlt az idő, a gyógyulás folyamata meg erről tudomást sem véve jelez-

te, hogy nem oda Boda.--Honnan ismerős ez a duma nekem? :-)-- Hívtam 

a szervezőt, mondván bármily sajnálatos, de én le nem futom a félmaratont. 

Írok emailt, ahogy Csaba javasolta a telefonban. Válasz érkezik, miszerint 

nekem csak a helyszínen lehet átnevezni, mert az időmérő cégnél már le 

van adva a nevezésem. Jól van! Akkor helyszínen. Érkezem a helyre. 

Adják a negyedmaratonos rajtszámot. Nincs itt már probléma semmi se. 

Gondoltam, időközben minden rendeződött. Koncentrációm a fotózásra 

összpontosult. Majd, hátam nehéz terhét (benne kamera) egy ifjú szurko-

lónak adtam át. Bevetettem magam a fitneszezők közé, egy forrósító tor-

nára. Lóbáltam én kezem-lábam zenére, meg rigófüttyre. Sajnos, ha éppen 

jól csináltam a gyakorlatot, akkor is mindig a másik irányba. Nem nézném 

vissza a videót, ha készült volna rólam. Szerencsére nem készült. Ugye 

nem? Na, jól van. Előző napi őrült futók mesélték, hogy a tegnapi futás 

egyik legnehezebb részét benne hagyták a mai távban is. Pályabejáráskor 

láttuk tegnap, de hát akkor csak séta volt. Ma már futni kell ott, amennyire 

csak erődből, tüdődből telik. A pályarajzot figyelve, tényleg ott van. 10 x 

lefut a homokos domboldalon, és csak 9 x kell visszafutni. Van még 1-2 

kidőlt fa is. Első körben még sportosan  teljesítem a feladatot. Az utolsót,

a legmagasabban elhelyezkedőn már második alkalommal szégyenletes 

lassúsággal, szinte hozzásimulva borulok át a túloldalra. Nem baj. Senki 

nem látott. Egyedül voltam ott. Az első körben még egy fiatal srác rúgta 

előttem a homokot pár kunkor erejéig ezen a helyen, de idegeit felőröltem a 

nyomában poroszkálva. Aztán, talán lehet nem az idegei készültek ki, hanem

az izmai, mert nem követett még tisztes távolból sem. Mellette elhúzva mond-

tam neki, hogy nekem se megy ám jobban. Aztán bizonyította, hogy de igen. 

Egy kör után hallom a szpíker hangját, mondja a nevem és, hogy a félmarato-

nom második körét kezdem éppen. Azt lesheted. Én ugyan nem! 

Az én rendszámom arra nem érvényes. Sokáig hallom még, hogy éppen kik 

haladnak át a kapun, második körüket kezdve meg. Nem volt fogalmam róla, 

mennyi ember lehet előttem. Láttam ismerős arcot, akinek nem szokott hely 

jutni előttem. Ezt is meg kell érnem. Ő fejlődött a nyáron, én meg lábadoztam. 

Meleg volt az erdőben a cikk-cakk futás miatt, forróság a pusztai részen. 

Az oxigén sem jött úgy, mint korábban, még sérülés előtt. Szinte mozogtak a 

levelek a fákon, mikor használt levegőt köptem rájuk, újért kapva éppen. 

Nem nyafog, tovább megy! Mindenkinek azonosak a feltételek, ők is 

szenvednek. Ha nem vagy felkészülve, nem számít. Itt haladni érdemes. 

Nem sározhatom nevemet. Bár, a szó legszorosabb értelmében véve vett 

sár, maximum a futók verejtékéből lehetett volna, de az meg sosem érte 

el a homokot, mert addigra el is párolgott. A kanyarokban kisodródva, a 

pályát övező sárga szalagokhoz érve, tapasztaltam némi hideg nedvet.

Előttem futók elhagyott hűtőfolyadéka, már csak a szalagokat hűtik. 

A kilátótól, első körben annyira nagy odafigyeléssel törtem lefelé, bicsaklás-

tól félve, hogy a lejtő alján elterülő frissítő állomást csak késve vettem észre, 

amikor visszanéztem félutamból, már saját porfelhőmtől ismét alig láttam. 

Iszonyú szomjas voltam már, de az, hogy egy métert is feleslegesen ismétel-

jek meg, nem fordulhat elő. Mentem hát előre, reménykedve a következő 

itatózóna eljövetelében. Nem jött el. Sajnos nekem kellett odamennem. Így 

ment ez két körön keresztül, de már mindig mindenhol frissítve magam. 

Akit meg bírtam előzni, még az elején megtettem. Az említett fiatal srácon 

kívül nem kerültem senkinek a szeme elé. Magam versenyeztem hát, saját

magammal. Láttam, hogy pocsék idő néz ki, akkor még nem tudtam, hogy

mindenkinek bőven pluszos lesz a korábbi csúcshoz képest. Hát, nem volt

a legkönnyebb terep, az biztos. De a legnehezebbre könnyedén pályázhat. 

Volt kis hegyi rutinom, talán az segített a felfelékben. Azt mindig szerettem. 

Ahol lehetett futva közlekedtem (még túrázóként). 

Lefelé meg csak lökni kellett a virgácsokat bele a mély, puha 

homokba. Asszem mindent említettem az engem ért kínokból. Most, akkor 

érkezzünk meg a célba! Szpíker úr mondja, hogy most kezdem meg a

harmadik körömet a félmaratonomon. Érem a nyakban és viszem szavaimat 

a hangos emberhez. Átneveztem, és én már nem megyek sehová! 

Nyugtázta. Mentem a slagos emberhez, remélve azt, hogy önként meg tud 

tőle válni. Átengedte szerencsére nekem is. Persze, őneki sem lett volna 

szabad előttem végeznie. :-) Nem szokott. Mindenki ennyit fejlődött, míg 

én itthon kínlódtam a láb bajommal? Lehet, de lehet én sem vagyok 

már/még a régi. Most legfontosabb, hogy út porát adjuk vissza az arborétum 

talajának. Mosom a porom és cipő nélkül távozom a cél vonalra, kamerával

nyakamban, a még versenyben lévők fájdalmát, örömét fotózni. Közben gyak-

ran árnyékot dobok a dinnyét kínáló asztalra. Van ott főtt kukorica is. A másik 

kedvencem. Hozzá még sem nyúlok, mert nem szeretném azt a feszítő 

érzést, amit a fogak közé beékelődött kukorica szemek szoktak produkálni. 

Így hát maradt a lédús, finom piros gyümölcs. Közben megiszom a befutásért 

cserébe fogyasztható kék színű izotónit. Nagyon folyékony, még a 

kamerámra is jutott belőle. Erre figyelnem kell a későbbiekben. A nyújtással 

adós maradtam magamnak, ahogy versenyeken a nagy többség is. Készen 

kellett állnom a célba folydogáló versenyzők fogadására, digitális formátumú 

rögzítésére. Biztatásaimat csak nagyon kevesek reagálták le. Egykedvűen 

mentek tovább. Annyira ne legyünk már fáradtak, hogy ha szólni nem is 

bírunk, intsünk, hogy kösz haver, de már alig élek, vagy valami. Én így 

csinálnám és csinálom is, ha valaki bennem látja azt, akit biztatni érdemes. 

Mivel, önként vállalt küldetésem egy helyhez kötött, hozzám jöttek a többiek, 

ha közölni akarnak velem valamit, vagy csak egyszerűen a csorda szellem 

hiányzott nekik. Ja, még nem is mondtam. Egyszer a szpíker úr mondja a 

rajtszámomat és a nevemet, és kéretik az időmérő autóhoz fáradni. Épp 

ott tartózkodtam tőle öt méterre. Hamar oda is rongyoltam. Kopogok 

valamin, ami kongó hangot ad. Megbeszéljük mi a pálya. Mondják, ők 

meg engem várnak, mikor futok át újra a kapu alatt. Átnevezési gondok. 

Elkísérnek egy hölgyhöz, a szervező team egyik tagjához. Mondta, hogy 

nem lenne semmi baj, csak hát korosztályos első vagyok és már kiírták az 

eredményeket. Kiderült, hogy nem is vagyok első, mert a kedves ismeretlen 

2 másodperccel kevesebbet futott. Mondom neki, Mészáros Ági azt írta, 

hogy.... Én vagyok a Mészáros Ági. :-) Akkor jó. 

Egyszer csak szólnak, földijeim egyike, hogy vége a bulinak, indulás haza. 

Itt a vége fusssssss!

Milyen szép zöld a háttér. Nem volt ez mindig ilyen. Időeredményem 51:01.17.

Mester és tanítványa. Aki futott ott és aki nem.

Anya együtt futott a lányával, Ági az Ágival.

Megint csak Mester és tanítványa. Városunk büszkesége, Varga Kriszti  (Drén Gabival).

Két túrázó, akik néha futóversenyen is részt vesznek. Bár a terepet nézve ez is közel állhat hozzájuk. Előző nap is voltak egy 50 km-es teljesítménytúrán. Tünde és Miki.

Sok jó futó egy csoportban. Páran előttem végeztek a negyedmarcin, a (nekem) bal szélső srácról nincs infóm. Másik három fiú előttem érkezett.

Jutkával fogassunk most verebet. Úgy látom képes lenne arra is ezen a napon. Nyerte a korosztályát.

Hát, nem zabálnivaló? De de. Árnyékot most nem én vetettem rá.

Julcsi beszaladt az árnyékra. Így hát sötét lett a ábrája.

Bohém srác, kinek erejét nem vette el nehéz terep. Mi érkezett meg a célba előbb? Hát az ülep. Első mondata, mikor megérkezett: "még most kezdtem belemelegedni".

Varga Lacinak megint problémája akadt a  futásban. Ezúttal összegubancolódtak az izmai.

Ezen  versenyen szerepelt és remekelt. Legelején érkezett.

Pusztai Árpi úgy megtáltosodott az Oxigén kupa óta, hogy szemmel követni nem lehet. Aki persze régebbről ismeri, biztosan nem csodálkozik. Rutin és tapasztalat van mögötte, nem csak az a vékony árnyék. Sokáig lássam még a hátát versenyeken!

Papp Sanyi tőlem tudta meg, hogy harmadik lett. Mégis magának köszönheti.

Molnár Gabi megy még egy kört, mert a jót is lehet sokáig élvezni.

A Navratil család. Háromból két korosztályban nyertek.

Két böszörményi tehetség. Hajdú Bettina és Varga Kriszti.  Krisztivel tavaly ősszel edzettünk egy közös futáson, erdőben, Bettinával ezen a versenyen találkoztam először. Mondhatom gyorsak, nagyon.

Rácz Levente, 18. születésnapján is versenyt nyert. Csörgi Peti is jól ment. Ő a harmadik helyezett. Több, mint két percet vert rám.

Ez lenne a pályarajz. Azt a cikk-cakkos részt érdemes kipróbálni. Csak 35 fokban!

Példamutatás Hegedűs Sanyi részéről. Így kell tisztelni a távot. 

Sapka alatt főtt a fej. Napszúrás ellen biztos jó. De nem nekem. Képtelen lennék futás közben sapkát hordani. Maximum fagypont környékén vagy alatt.

Molnár Gabi is négy kört ment ezen a finom kis pályán.

Árnyék ilyenkor aranyat ér. Na meg az ital és etel.

Ez a mosoly is ott született az erdőspusztai arborétumban.

Kondor Balázs, aki szintén nem régóta fut. Reméljük  még sokáig.

Tünde kapja a befutóérmet és szpíker úr megemlítette, hogy tegnap meg egy 50 km-es túrát csinált végig. Ő, szinte nulla futással készül fel egy maratonra is. És, mindig végig küzdi. Hogyan csinálja? Nem tudom.

Szerintem a Miki is ott túrázott előző nap, ahol Tünde. Csak a teljesítés a cél. Idő nem számít.

Belus Fruzsina mintha csak most startolna. Ő lett a leggyorsabb  női versenyző. Azóta házasságot kötött és hosszabb is lett a neve. A futó sebességét ez nem befolyásolta. 

Ez a magas, vékony srác kevesebb, mint két másodperccel gyorsabb volt a korosztályomban. Én magam nem találkoztam vele. Biztos később indult és jobb lett a nettó ideje.

Emlékeztető relikviák. Érmeim egyik legszebbike. Nincs még sok, de a két egyedi épp a Debreceni Kilométerektől származik.

Mészáros Ágival beszéljük meg az átnevezéssel kialakult helyzetet.

Júlia örömös futása. 

Mások fotójából csemegézve, itt még együtt futnak Sanyival. Aki megkapta a tavalyi évszámot rajtszámnak.

Aki nem tud mosolyogni, az jöjjön futni! Itt megtanul.

Ezt csak azért találtam, hogy mutassam azon ritka pillanatok egyikért, amikor szinkronban tornázok a többiekkel.

És, amikor már nem. Mindenki emeli a jobb lábat, én a balt. Viszont senki nem emeli az enyémhez fogható magasságba. :-)

Ni, Egy futó kép rólam. Na ez nagyon ritka. Így járnak azok, akik rövidtávot futnak. Úgy kell nekik.

Valaki, nagyon fontos személy érkezése volt várható.