Komor Imi és Nagy Csilla már készen áll a mai vágtára. |
A két feketébe öltözött hölgyet tessék nézni. Bal oldalon most a Csilla hunyt szemet a fotósra. |
Itt meg az Erika nem bírta nyitva tartani. |
Bagoly érkezik és végignézve a szerkóját szinte minden (sport)világmárka felfedezhető rajta. |
Böbinek adományozom "a nap mosolya" címet. Ezen a napon nem volt ellenfele. |
Egy civil látogató. Ma még nem fut, de lehet hamarosan őt is futódresszben láthatjuk, de akkor már nem is emlékszünk erre a képre. |
Két jó barát érkezik. A versenyben is fej fej mellett haladnak. Aztán a végén hol Jani hol meg Zsolt a gyorsabb. |
Egy pillantás a szabadtéri koedukált öltözőbe. |
Ez a lányka így készül a versenyre. Az avar már félig belepte, mire az almát megette. |
Sanyi meg Sanyi igen jó hangulatban öltözködik. Tudnánk mennyi közös sztorijuk van. Talán most is felrémlett egy a sok közül. |
Figyelj Tibi! Most az lesz a taktikám, hogy nem lesz. Tolom, ahogy bírom. |
Judit vágtához igazítja a papucsokat. Mire beér a célba, még a haja is kiszőkül. |
Laci barátunk találkozott néhány kedves futótárssal. Na, ezen a helyen nem is nehéz. |
Semmi para, semmi stressz a verseny előtt. Békésen pózol Zsolti és Padi. |
A futás tömegeket mozgat meg. A futók meg saját tömegüket. Kinek milyen gyorsan sikerül beszállítania a célba. |
És itt a vége. Már mindenki mozdul. Gyorsabb a levegővétel és magasabb a pulzus. |
És itt van az eleje. Otman Nebil senkinek nem adott ma esélyt, hogy közelébe férkőzzenek. Ő 10-en indult és verte az 5-ön indulókat is. |
Padi ugyanúgy vesz levegőt futás közben, mint más. Rajta még sem lehet látni torzulást az arcon. A lazaság jellemzi. Semmi erőlködés. |
Kocsár Laci bármilyen távon is induljon (idén 5 km-en), korosztályában nem talál legyőzőre. |
Az ONM versenyen figyeltem fel Istvánra, amikor előbb az oldalát láttam, majd mutatta a hátát is. Ezen a versenyen is jól futott. Szeretnék már futni vele egyet úgy, hogy nem fáj semmi. |
Ildi nagyon jól elkapta a pillanatot, amikor fotóztam. |
Fruzsi sajnálatos módon (bal)láb nélkül maradt ezen a képen. Előbb, mint segítő tevékenykedett, aztán meg lefutotta az ő általa választott távot. Köszi, hogy vagy nekünk. |
Kiss Laci bá nem a külsőségekkel van elfoglalva. Ő csak jön és fut egy jót. |
Na, itt ki előz kit? Julcsi szerintem nagyobb lendületben érkezik balról. |
Pepe sem az a tapinacis futó. Egyszerűen nagyszerű futó. Ha véletlenül valaki előbb ér a célba, az sem nagy probléma. Viszont elég ritka. |
Gulyás Jani ismét csak szenvtelen lazasággal érkezik és tűnik tova. |
Gyula sem az a vesztes típus. Kihajtja magából a legtöbbet és bizony korosztályában mindig csak 10 pont van a neve mellett, ami első helyet jelent. |
Ádám sem a technikai cucc híve, viszont én csak akkor láthatom futni, ha vele szembe indulok. |
Addig kínlódok a sérülésemmel, hogy Janinak is üthetem nyomát bottal. |
Garda Árpi is előbb segítőként dolgozik, majd futja a tízet. Előző futamon nagyon lejtett neki a pálya. Olyan időt futott, hogy csak lestem az eredménylistát böngészve. |
Bojtor Laci is már gyorsabb tőlem, de még a móka is belefér neki. Gyula barátunk sem hagyja, hogy lemaradjon a képről. |
Kenyó Kálmán. Csak a képen nem mozog. Amúgy nem lassan szedi a lábát. |
Pusztai Árpi egy jó futó, ellentétben a háttérválasztás. Az nem jó. |
Fördős Zsolt sem az az andalgós fajta. Szíve és lába hajtja. |
Lőrinc Levente. Keresem a szót, nem találok idevalót. |
Vigyor Imi. Bocsi, "a nap mosolya címét" ma más kapta. Az esélyed ezen a napon is meg volt. Köszönet a derűért. Rám is ragad belőle és én is próbálom tovább adni. Ez így van jól. |
Perecz Rozi azt mondja, hogy rengeteg kép készült már róla. Remélem, hogy még nagyon sokáig fotózhatjuk itt és máshol is futás közben. Nézd ezt el nekünk! |
Otman Nebilt most látom csak szeges cipőben. Talán nem elég ennyi. A tehetség is fontos. |
Gőz Józsi bá már 71 éves. Ő nem a ráncokat számolgatja a hasán, hanem jön és fut velünk egy jót. Jelen esetben én csak nézője vagyok, sajnos. Az én lábam már nem bírja, az övé igen. |
Gyuri barátunk sosem jön el otthonról mosoly nélkül. A verseny előtt, alatt és után mindet szétosztja közöttünk. Vagy csak azt hiszem. Persze, hogy nem! Mindig marad nála az újabb alkalmakra. |
Ezúttal most nem a mi Julcsink van nagyobb lendületben. Tartja azért magát keményen. |
Erika nem is akart a lánya nélkül kijönni futni. Némi biztatás kellett, hogy jöjjön. Mi örülünk, ha ő is itt van velünk. |
Bagoly fülig érő szájjal fut. Naná, így nagyobb keresztmetszeten áramlik az oxigén. Nagyon rafinált! |
Ki hinné azt, hogy kezdő futó ő. Á, csak a rajtszám maradt otthon. Lételeme a sport. Lelkesen beszél a versenyekről és csinálja is persze. |
Nyéki Zoli barátunk a mi fiúnk. A derecskei futóklub, talán legvidámabb tagja mellett rúgja szét az avart. |
Julcsi és Forgács Imi kellő távolban egymástól. Bizton nem akadályozzák egymást a versenyben. |
Ica rám bízta italát. Ebben a pillanatban jött érte. |
Éva és Imi kineveti a fotóst. Talán valami poénnal hoztam ezt ki belőlük. Lehet. |
A Bojtor fivérek már levezetnek, én meg még körbe se értem a pályán. |
Hát, igen. Ezt így kellene verseny után. Sajnos kevesen végeznek nyújtást. |
Nóri ma sem jött el hiába. Ezüstöt hozott ma a lába. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése