Bizonyos időközönként velünk jön egy-egy új arc, akivel még nem
túráztunk együtt. Én, legalábbis nem. Ezúttal Erika Gy. volt az. Mivel,
barátnője nem jött el (akit mellesleg megint csak nem ismerek), így
egymagában vágott neki a 25 kilométeres távnak. Vagány csaj.
Nem adta fel neki. Viszont rém sokat kellett várnia ránk, akik közel
nap hunyásig botorkáltak fent a hegyen. Kemény túra volt,
ezt mindannyian megállapítottuk, és izmaink is jelezték. Sokat
futottunk lefeléken, néha fenéken, hogy az ellenünk dolgozó időt
leküzdjük.
 |
Mintha valaki hiányozna. Talán, éppen én? |
 |
Ez itt volt a nevezés helyszíne. A reklám helye is egyben. LB. |
 |
Ég a nap melegtől túrázónak talpa, ki nem járt ott, nincs erről fogalma. |
 |
Lassan kiporlad alólunk a föld. Kéri már az esőt. |
 |
Ha nem fér kertedben a tüzelőd, meg lesz az a házad előtt. Csinos kis farakás virággal díszítve. |
 |
Az a dudor lesz a következő pár lépés célja. |
 |
Nemzetünk trikolórja integet felénk. |
 |
Közkút, a túrázók ajándéka. Mire mennénk nélküle? Hegyre biztosan nem. |
 |
Ekkora volt és ennyi maradt. Lassan már azt sem magyarok lakják. |
 |
Van ki gyalog, és van ki ilyen erőgépen érkezik. |
 |
Ilyen vidáman telik az együtt töltött hétvégénk. |
 |
Ne tudd meg hol vagyunk. A hattal fentebb említett dudoron. |
 |
Erre vezet az út. Mert ez annak nevezhető? Á, dehogy. Gyaloggal viszont jól járható. |
 |
Szépen öleli utat a hegy. |
 |
Ők már ott vannak, de még nem mindenki? |
 |
Aha. Megjött már a Kelly is. Másra hagyta a kamerát. |
 |
Visz az út, kanyarog. |
 |
Van akinek mondani kell! Sajnos. |
 |
Ellenőrző pont, bagózó fiatal fogadott. Szégyen. |
 |
Etető zónától távolodva vettük csak észre eme kis ékszerdobozt. |
 |
Faluhelyen számít még az utca szépsége is. Nem sajnálják a fáradtságot és az időt. |
 |
Innen jól széjjel láttunk. |
 |
A hátizsák alkotta párás csík volt számomra figyelemre méltó. |
 |
Pipás pontellenőrök. Én, menekültem fel a kilátóra. |
 |
Onnan néztem szerte szét. És hallgattam a szél fuvallat lágy neszét. |
 |
Ez a rozsdás szerkezet vitt oda fel engemet. |
 |
Eger felé gördül a gárda, a cél állomást nem kicsit várja. |
 |
Ott van jobbra az a két tornyú. Már csak el kell oda jutnunk. |
 |
Minaret, amit a török odatett. Kár, hogy nem járnak vissza tatarozni. |
 |
A szervező egyesület logója. |
 |
Mindent a szemnek, semmit a toroknak. Legális bódító szerek tartályban. |
 |
Boros pince Egerben, ami nincs is pincében. Viszont a hűvös és penész szag velejárója ennek a helynek is. |
 |
Boroshordó dekoráció. |
 |
Ezek, a közel 30 éves borok valamire várnak. Rám hiába. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése