2011. október 12., szerda

Spar nemzetközi futófesztivál.



Már futottam, de még nem mérték az időt. Következett a start vonal.

Miután újrakezdtem a túrázást, vízhólyagok múltával 
belevágtam a futásba is. Naná, hogy abban is újrakezdő 
voltam. Szerencsére sérülés nem zavart a futásban 
hosszabb távon. Egyszer, egy 50 kilométeresre kiírt túrát 
túl lágynak ítéltünk meg. Ezt igazolta a célba érkezés korai 
időpontja is. Kivételesen ez a túra vasárnap került meg-
rendezésre, így már nekem hétfőn futónapom volt. Mindegy 
mi történik, én ragaszkodom a magam edzés 
ritmusához/szokásához. Szóval indultam futni, és menet 
közben gondoltam, itt az idő egy hosszabbat menni a 
szokásos tíz km helyett. Bekavartam hát a városi sport-
pályára és csináltam 12 karikát bent, majd folytattam a 
megszokott útvonalon hazáig. Életem leghosszabb futását 
teljesítettem akkor, egy 15 km-es távval. A gond csak 
másnap érkezett egy, bal térd alatti fájdalommal. Következő 
nap már sántikálva indultam futni, amit ugye nem lenne 
szabad. Gondoltam, majd szerdán kipiheni magát, amikor 
pihenő napot kapnak a futóművek. Sajnos, nem volt neki 
elég egy nap. A hét haladt tovább, csütörtök-péntek 
futással. Hétvége, mentes volt a hegyi meneteléstől. 

Ez csak egy látkép a téren.
 
Következő hét is úgy kezdődött, mint elődje. Bicegve 
kezdődő hétfői és keddi futással. Azon a héten már többet 
nem futottam, viszont volt egy erőteljes túra a hétvégén. 
„Eger csillaga 50 km” gyilkolta a lábakat alaposan. Esélyt 
nem adva neki(k) a regenerálódásra. Mivel ez szombaton 
volt, én minden lelkifurdalástól mentesen futni kezdtem hétfőn. 
Sérült lábamnak nem esett jól a dolog, de a kezdeti pár száz 
méter után engedett az akaratomnak. Ezt tette másnap is. 
A hét további napjait már pihenésre szántam, mivel a hét-
végére volt egy futóversenyem a Spar futófesztiválon. Egyik, 
maratoni futó túratársam megajándékozott egy ingyenes 
nevezéssel, ami egy minimaratonra adott esélyt nekem.

Közép tájon a nevezők listáján.

Köszi, Miki! Addigra már a bal láb panaszoktól volt mentes, 
és boldog voltam, hogy nem lesz zavaró tényező, életem első 
futóversenyén. Számomra kevésbé ismert és ismeretlen 
futókkal gurultam a főváros felé. Nagy vonalakban már tudtam, 
mi hogyan működik. Mivel volt egy váltóban futó csapat 
velünk, egy hátizsák is hátról hátra került. Cserélték, mint a 
bokán elhelyezkedő chipet. Ez csak azért fontos, hogy pénz-
tárcám és telefonom is abban utazott. Rubint Réka és Schobert 
Norbi melegítésére álltunk be ketten, ami arra volt jó, hogy 
tényleg bemelegedjenek az izmok, és érezzem megint a 
fájdalmat a bal lábamban. Mondtam magamban, ha utolsó 
futásom lesz, akkor is lefutom, amit vállaltam. Mi után a 
maratonisták elrajtoltak, én is futni kezdtem, de a másik 
irányba, a mobil fülkék irányába, mondván nem kívánom a 
felesleges súlyokat hét kilométeren keresztül lötyögtetni a 
hólyagomban. Végig vágtáztam az Ötvenhatosok terén,

50 nemzet képviselte magát a 26. Spar maratonon.

mire elértem az óhajtott cél állomást. Mire visszaértem, 
már tömegek álltak bent az indító sávban. Mentorom 
mondta napokkal korábban, hogy a rajtnál álljak az első 
öt méteren belül. Sajnos, ott már nekem nem jutott hely. Így, 
mintegy 8-10 méteren álltam meg. A speaker nagyon 
felspanolt, jó volt a hangulatom. Végre elindultunk. Már 
akkor rá is jöttem miért kellett volna az első öt méteren 
belül állnom. Nem győztem előzgetni a tőlem lassabban 
futó embereket. Tapasztalatlan versenyző voltam, és a 
pulzusszámom biztosan magasan tartózkodott, mert 
gyakran éreztem lassítani kell a tempón. Elég gyorsan 
tettem lábamat a másik elé, és még mindig voltak mel-
lettem lemaradók. Az Andrássy úton visszafelé, hallottam 
egy biztatást. Kinéztem és a sofőrünket/futótársunkat 
(O.SZ.Sanyi) 

Ők, mind egyéniben vállalták a 42,2 km-t.

pillantottam meg, aki sétált ki a váltó helyre a Lánchídhoz. 
Eléggé kihajtottam magam, amit abból is éreztem, 
hogy az utolsó pár százban egy fiatal megelőzött, majd 
a célegyenesben még kettő. Így lettem csak 38. az 1960 
induló közül. 29:09-es nettó idővel. Viszont akkor még 
olyan ritkán voltak érkezők a célban, hogy a mikrofon 
ember mondta az éppen beérkező versenyző nevét. 

Kosztümös futó. Volt néhány. Ők már nehezítik a futásukat, és szeretnek szerepelni.

Ezért is érdemes sietni. Ez jó érzéssel tölti el az embert. 
Ágó (Futrinka) is beszélt ilyen tapasztalatáról. Szerencsére 
én is megélhettem első vágtámon. Az egyetlen frissítő 
állomáson kapott vizet, az irányító központra öntöttem, 
mert nem akartam kínlódni a kis nyíláson való beöntéssel. 
Ezt láttam valamikor a hosszútávfutóktól a tévében. Banán 
és cél (Spar) szatyor átvétele után egy kis nyújtás, ivás és 
csomagfelvétel következett. Ekkor volt már fényképezőm, 
viszont pénztárcáért és telefonért le kellett mennem a 
Lánchídhoz. Ott mindjárt beálltam a sorba a mobil fülkék elé.

33 km már mögöttük van, viszont még 9 előttük.

Azután kerestem a váltó embert, aki persze nem lett meg, 
így telefon mentesen indultam vissza a rajt/cél állomásra. 
Akkor pillantottam meg Gabi Futrinkát a 33, kilométerénél. 
Annyira meglepett, hogy nem tudtam egy bíztató mondatot 
mondani neki. Siettem vissza az öltöző sátor elé, mondván 
ott biztosan találkozok valakivel, akivel utaztam. Szerencsére,

Ezért bizony megéri küzdeni. Pali meg is tett mindent érte.

egy otthoni szenya feldolgozását követően meg is érkezett 
a váltó táska az értékekkel. Ekkor már fél három volt. Az én
futásom 10:45 körül ért véget. Szörnyű volt élni a telekom-
munikáló eszköztől mentesen. Most már tudom, hogy bátran 
rábízhatom a csomagmegőrzőre az értékeket. Boldog, 
élményekkel teli csapatunk bedobott egy kiadós kaját a 
Szeráj-ban. Ez alól talán csak én voltam kivétel, aki az 
otthoni étket még érezte hasi tájon. Így, csak némi salátával 
szerénykedtem a púpozott tányérok erdejében.

Ez a srác nagy arc. Mellettünk öltözött az öltözőben előtte és utána is. Láttam őt 33 km után is. A kendő végig rajta volt.


Helyezésem a hirdető falon elhelyezve.

Böszörményiek csapata. Mindenkinek GRATULA!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése