 |
| Egy decemberi futás képe a Nagyerdőn. Oxigén Kupa. |
leghidegebb időszakában. Becsületbeli futás, hisz a 25km-es távot
magadnak méred. Az adott nap 24 órájában kell teljesíteni, majd
beküldeni az adatokat, képeket, útvonalat a Seppo honlapjára,
vagy angoltudás mellőzésével a futas.net oldalra, és onnan küldik
tovább helyetted. Lehet futni 50 km-t is. Nagy vonalakban ennyi.
Hogy miért írtam én ezt ide? Csak, mert akartam erre a futásra
menni Debrecenbe, szervezett formában, frissítő igénybevétellel.
Boka fájdalmaim azonban nem biztattak sok jóval, így nem kertes-
tem társakat arra a futásra. Amúgy is mindenki a Téli Mátrán
túrázott a nagy porhóban. Igaz, hogy még az életben nem futottam
még húsz közeli távot sem. 17-18 már volt egyszer. Hát, ilyen nagy
futó vagyok én. Mivel hét közben ölembe pottyant két, egymást
követő szabadnap, gondoltam csinálok egy kicsit hosszabb futást
Balmazújváros irányába. Jól éreztem magam. A nap tűzött rám
ezerrel, hátulról léghűtést kaptam. Boka panaszmentes volt.
Gondoltam futok, amíg jól esik, de ha már közel leszek a
Keleti-Főcsatorna hídjához, akkor azt nem szeretném kihagyni.
A múltkori futásom során elértem egy kanyarhoz és azt gondoltam,
ha tiszta lenne a levegő, onnan már látható lenne az áhított híd. Ja,
egy következő kanyarból már tényleg, de a kettő között legalább
két kili a különbség. És onnan még megint annyi a híd. Haladtam
előre a magam csendes tempójában, és vártam, hogy valamelyik
testrész jelez majd, hogy mutassak hátat a napnak és a hídnak.
Mivel ilyen jelzés nem érkezett, szépen felfutottam a hídra, másik
oldalon meg le. Teljesen a lejtés legaljáig, majd ott tettem bele az
arcom a hideg keleti szélbe és vettem a hátamra a napot. Megint
emelkedő közelített, ugyanis megint előttem állt a híd. Ritka vendég
ez itt az Alföldön, ezért élni kell a lehetőséggel és kihasználni a lábak
edződése érdekében. Ahogy legurultam a hídról, futósapkám
felcsúszott a fejemre, a kezem segítségével. Na, itt vége is lett az
örömfutásnak, mert kicsit soknak éreztem a hűtést. Nem fázott nekem
semmim, de a komfort érzet ott maradt a híd túlsó oldalán, szemben
a nappal. A futókák jól bírták. Egyszer, egy narancssárga útkarbantartó
autóból láttam egy integető kezet tovább haladni. Gondoltam, én most
nem ismerkedem, főleg, hogy már el is haladt. Később utolértem őt.
Nem gyorsítottam a futásomat, hanem ő állt meg egy kátyút tele-
seperni kaviccsal. Karbantartja az utat, amint azt imént is írtam.
Nem nézett fel mikor egy vonalba értem vele, így én nem szóltam semmit.
Ő viszont jó napot kívánt és kérdezte, hogy: messziről? Mondom
Böszörményből. A szusz kellett másra, és mivel több kérdés nem
hangzott el, így én tovább álltam, nem mintha lassítottam volna a kérdés
hallatán. Egy futót nem lehet csak úgy megállítani. A múlt héten is engem
kérdezett egy mellém guruló Transporter sofőrje, hogy hol talál itt a
környéken Real boltot? Itt jobbra fel, de már nevet váltott. Akkor nem
érdekel. Mondta. Visszatérve az előző kérdezőre, miután befejezte
kátyúzását, ismét átvette a vezetést a kormánynál. Ezúttal már lehúzott
ablakon keresztül integetett, hogy jobban lássam, és eltűnt az távolság
homályában. Gondolatom szerint, lehet valami kapcsolata a futáshoz,
mert máskülönben földi halandó nem érdeklődne. Jól esett, hogy szólt
hozzám és nem hülyének nézett, mint talán a többi közlekedő az úton.
Sajnos, igen sokan akartak azon az útvonalon helyet változtatni azon a
hétköznapi napon. Néha, amikor hajlandóságnak a szikráját sem láttam
a partnerségnek, én léptem le a kőről, nehogy futó ruházatom véletlenül
tisztább foltokat rajzoljon retkes járművükre. Innen is üdvözlöm a
szülőktől és kosztól barna arcú fiatal fiút és kedves világra hozóját, hogy
rezzenéstelen „arccal” haladtak tovább, kosztól szürke Ladájukkal, minden
irányváltást mellőzve. Említést érdemel még az a kisteherautó sofőrje is,
aki miután mellém ért, jókora gázt adott és a kipufogó dobot megkerülve,
töményen okádta a füstöt. Gratulálok! Magyarország, én így szeretlek.
A pozitív és negatív tapasztalatok közben is haladtam tovább a megkez-
dett úton. Ritkán tölt el örömmel a város templomának látványa, de most
messziről látható volt a Bocskai téri tornya. Örültem neki, pedig volt még
vagy 8 kilométer előttem. Éppen a félmaraton távja közeledett, amikor
a felüljáró lábához érkeztem. Gondoltam figyelem az órát, hogy mennyi
alatt teljesíteném ma azt a tervezett távot, amit március 25-én futok majd
Debrecenben. Hát, nem a legjobb, de nem is futottam versenytempóban.
Egy óra 46 perc és egy-két másodperc. 5:05-ös kilométerenkénti
átlaggal. Futótársaim ettől jobb időt várnak tőlem. Úgy 1:35 körülit.
Meglátjuk. Azt azért hozzá kell még tennem, hogy mivel éjjel dolgozom,
későn kelek, így futás előtt nem volt idő enni. Vagy, ha megteszem,
akkor futhattam volna este, mire megnyugszik az élelem az erjesztőben.
Verseny előtt speciális, már kabalának számító kaját szoktam magamba
venni. Attól csak jobb lesz a teljesítményem. Legalábbis ez a reményem.
És még vége sem volt utamnak. Lecsorogtam a felüljáró hosszú lejtőjén,
ahol rendőrök leselkedtek gyanútlan autósokra. Engem is szemügyre
vettek, majd hirtelen eltűntek az autó árnyékában. Mindketten beültek
a kocsiba? OK, de miért a túlsó oldalon? Rejtély számomra. Szélvédő
mögül láttam kíváncsi szemeket rám vetődni. Mit sem zavartatva lépdel-
tem tovább. Ekkor már felsajdult a beteges bokám, hagy ezt abba
kedves gazdám! Untam is már kicsit a futást, de leginkább a hideg szelet
(inkább az orosz krémtortából egy szelet). Otthon, a kilométerenkénti
időeredmények mutatták, hogy a szembe fújó szél még gyorsulásra
ösztönzött, míg a napsütés lustított. Figyelni kell erre a következőkben.
Bár, én ellentétesnek éreztem a dolgot. Mivel a Runkeeper alkalmazás
tájékoztató szövegét a szél a hátam mögé vágta, infó nélkül futottam.
A felüljáró lejtése akkora lökést adott, hogy onnan még tovább
gyorsultam, és már beesett a kilométerenkénti átlagom az öt perc alá.
Mindez az utolsó négy kilométeren. Boldogság hormonok elraktározva.
Kis izomláz lett ebből a kis futiból. Ha nem is lettem regisztrálva a
Yours Truly oldalán, de legalább meg tudtam csinálni a távot és ez
biztató a jövőre nézve. Hajrá futás, ahogy Oxigén körökben szokás
üdvözölni a többi futót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése