Bíróka: Éjszakai futás.

Én, a hideg éjszakában, diadalittasan.

A nap folyamán még 38 fokot mértem itthon és belegondoltam, hogy még este is lesz ebből vagy 30. Aztán jött egy mérges szél és hozott nekünk csúnya sötét felhőket. Ezek azonban nem vizes felhők voltak, ugyanis messze nem volt esőnek nevezhető, ami azokból érkezett a földre. Ekkor már csak 22 volt, még éppen pluszban. Mikor itthonról az első lépést megtettem, már 23 fokra melegedett vissza. Konvojban közelítettük meg a versenyközpontot, ami ezúttal az egyetem előtti téren volt. Ettől jobb helyszínt nem is igen tudtam volna elképzelni. Kissé hamar érkeztünk, de én személy szerint imádok nézelődni és fellelni a folyamatosan érkezőket. Igyekeznünk kellett még a "világosban" néhány csopi képet csinálni a befutó kapu alatt. Jól el telt az idő, bár miután sportolóra vetkőztem a hidegség kerülgetett. Gyakoriak voltak nálam az ásítások, ami a fázásnak a jelei nálam. A téren a Múzeumok Éjszakája jegyében tűzzsonglőrök produkcióját nézhettük.

Együtt érkező csapatunk, még a verseny előtt.

Állítólag egyik tagjuk még a hajhosszúságát is a tűz által állította be. Azaz kissé megperzselte a sérót. A melegítést egy szép leányzó vezényelte le, de nekem ez a szinkron mozgás nem megy (ritmusérzék nem volt benne az alapárban, autós hasonlattal élve). Verseny előtt volt némi ajándék sorsolás, amit a hangosítás borzasztó rossz mivolta miatt nem igazán tudtam érteni. Így most nem tudom, hogy a fülem miatt vagy a szerencsém miatt nem lett fejlámpám. Na, sebaj, van nekem itthon. Viszont, mint később kiderült ott is kellett volna itt-ott. A legutóbbi táplálkozás miatt még ráncoktól mentes volt a hasam, így nem is álltam nagyon előre a rajtnál. Mikor megláttam magam előtt a sorakozó nagy neveket, nem is voltak nagy reményeim (igaz máskor sem szoktak). 40 percen belül kívántam érkezni, hogy nagyon ne legyek csalódott. A hangosítás még mindig tré volt, de végre el tudtunk indulni. Gondoltam, ez egy nagy város (és nincsenek beláthatatlan sötét részek), nem fogunk orra bukni a sötétben. Na, ja. Start után az első ívben Nagy Gyula tanár úr egy

Zoli érinti bajnokok serlegét.

villogóval jelzett egy fekete-fehér vasoszlopot, megelőzve egy nagyobb sérülést. Épp abban a sávban haladtam és el sem merem képzelni mi történt volna, ha nekirohanok. Ezzel szemben egy lány jött nekem vagy én neki, történetet az a(z ott lévő) sötét homály fedi. Sikerült talpon maradni. Ha már ott padlóra kerülök, megtapos a futásra éhezett futók hada. Na, ezt is megúsztam, pedig nem is tudok. Búvárnak viszont jó lehetnék, mert a merülés az hibátlanul megy. :-) Már az elején közelembe ért egy nagyon hangosan levegőért könyörgő futó. Szegény annyira zajosan szuszogott, hogy az már hörgésnek tűnt számomra.

Csilla ollózó mozdulattal avagy kisebbség, nagyobbság jelet mutatva.

Viszont ő próbál tenni valamit az egészségéért, míg talán egészségesebb emberek otthon tespednek. Az első kilométer olyan bemelegítő futás lett. Nem ment valami jól. Nagyon sokan elmentek mellettem már a startnál és bizony csak keveseket tudtam visszaelőzni. A mécsessel kirakott út nagyon hangulatos volt, viszont az utat nem nagyon lehetett látni. Gondolok itt a jó magyar úthibákra. Próbáltam mécses közelben haladni, majd Papp Sanyit követve a felezővonalat vettem segítségül. Na, itt kellett volna a fejlámpa. Jövőre szóljon valaki, hogy hozzam magammal! Tudom, versenykiírásban volt erről szó, de ki akar felesleges lomot hordozni magával, mikor futni, sőt haladni is akar. Fent említett Sanyit már világos utcán értem utol. Panaszkodott, hogy a vacsora még nem szívódott fel és bizony akadályozta a futásban. Közöltem vele, hogy tudom mit érez, mert én dettó ugyanúgy jártam. Az első pár kilométer az apasztásra ment el. Az egyik kanyarban jön egy pali és előttem haladónak felkínál valamit. Mivel ez a futó süket és vak is volt (gondolom), így nekem ajánlotta fel a zserbóját. Mókás volt, de valószínűleg alkohol mámor vezényelte a futók irányába, ahogy egy másik tagot is a DEAC pályánál, aki egy tele pohár sötét löttyel közeledett felém. Kösz nem, mondtam neki.

Csilla boldogan pózol, én meg rémültem észlelem a manővert.

Azt mondta nevetve, hogy whisky-cola. Akkor még annyira sem érdekel, és futottam tovább. Előttem haladókat már nem tudtam megközelíteni. Valószínűleg akkor gyújtották be ők is a rakétáikat, mint én. A sötét részen (befutónál) most könnyen átrágtam magam, mert a háttér világos volt. Futottam, ahogy bírtam, mert most a közönség látott. Amikor pillantásom megérkezett az órára, még gyorsabban akartam futni, de már nem ment. 35:07 magasságában suhantam/cammogtam (nézőpont kérdése) át a célkapun. Nagyon elégedett voltam magammal a körülményekhez képest. Riválisokat kérdezve úgy tűnt, hogy nem végeztek sokkal hamarabb nálam. 1,5-2 perc. Pedig közel azonosat kellett volna mennem velük. Na, már mindegy. Sajnos, nem áll rendelkezésre eredménylista, hogy mazsolázni tudjak az előttem beérkezők között. Hát, ez már ennyi lett. Olvassátok Sanyi megy. :-)