Készült egy csopi kép még verseny előtt, mikor még nem ismertük a nyerőt. |
előtt. Az elmúlt hét első edzésén beleszaladtam egy félmaratonba. Jól ment
a futás, gondoltam nézzük mennyit bírok. Épp 21,1 km jött ki teljesen vélet-
lenül, kaputól kapuig. Következő edzésem már rövidebb volt és gyanúsan
nyűglődni kezdett a jobb boka, ami miatt a tavaly novemberi félmarato-
nomat alig tudtam befejezni. Attól kezdve meseszerű volt a futásom, hol
volt, hol nem. Szóval volt bennem aggodalom emiatt, nem is kevés.
Ma reggel úgy keltem, hogy mindkét lábamra adtam egy-egy puszit és
szóltam is hozzájuk: "Nem lesz könnyű a mai napotok." Kitartást is kíván-
tam hozzá. :-) Nem vagyok babonás, csak kicsit buggyant. :-)
Fotósból egy pillanat alatt futó lettem. Kamera nélkül gyorsabban mentem. |
érkeztem. Autóba ülve azt mondtam, csak fotózás lesz ma, részemről.
Mikor beszálltam még a térdem is sikításra ösztönzött. Ez nem annyira
zavar, mert futásban nem gátol. Erdőspusztán, autóból kiszállva csak
erősödött a bokafájásom. Ekkor már annak is örültem volna, ha végig-
futva legalább az érmet begyűjtöm. Közelgett a start ideje. Miután
minden szívem csücske, kedves futóval üdvözöltük egymást és váltottunk
néhány szót, elindultam megdöcögtetni nyikorgó, csörgő-csattogó futó-
művemet. Mondhatom, nem tetszett neki a hepe-hupa, meg amúgy álta-
lában a mozgás. Előtte pedig nyújtogattam, óvatosan terheltem. Eljött
hát startnak ideje. Nem stresszeltem már a lábam miatt. Jöjjön, aminek
jönnie kell! Minden táv együtt indult (5 km,10,5 km és félmaraton).
Nem ismertem akadályt ezen a versenyen, ki fene gondolta, hogy én ezt megnyerem. |
akartam bicegésemmel másokat gátolni. Nehéz volt aggyal befogni, hogy
ezúttal a lovak nem mehetnek szabadon. Sorban húztak el mellettem
teljesen ismeretlen futók, és nem tudtam mit tenni. Pár száz méter után
jelzés érkezett az agyba boka irányából, hogy készen áll a küzdelemre.
Gondoltam még éppen időben. Akkor nézzük meg hol is állunk! Nézd,
ott a Szentpéteri Diána! Akkor még nem ment el a meccs. Egy ideig
tapadtam rá, kb. azonos tempóban haladtunk. Vívtunk már egymással
párat az idén. Szépen barnult lábait néztem, amiken tisztán látszott, hogy
nem fejben készült erre a mai megmérettetésre. Egy idő után eluntam
lábainak nézését és egy adandó alkalommal leléptem mögüle. Ugyanis
nagyobb koncentrációt igényel, ha valaki mögött haladunk. A talaj
egyenetlenségeit is nehezebb időben észlelni. Rövid a reakció idő. A
következő követendő lány a Gulyás Vera volt. Előzőleg csak szemmel
követtem a távolból és így láthattam, amint barát- és sporttársnője
Varga Kriszti elhagyta a pálya nyomvonalát. A hasát fogta Kriszti,
amiből arra következtettem, hogy hólyagnyomást kell csökkentenie.
Első körben Sanyi előre tekintett, de sok van még hátra, az erő elég lesz? |
Ezt követően közeledtem csak rá Vera friss lábnyomataira. Egy idő után
úgy éreztem, hogy az a tempó pihentető volt számomra, de ez egy
verseny és menni kell, ahogy a lábad bírja.
Friss még ennek a versenynek az élménye, de már most sem vagyok
biztos benne, hogy időrendi sorrendben teszem a kedves olvasó elé.
Nem is annyira érdekes, lényeg, hogy ne maradjon ki belőle semmi.
Sosem értettem hogy, hogy a fenében lehet elesni futás közben. Az
ember nézi a lába előtt az utat a láb meg mindent megtesz, hogy a
kiálló részeket kerülje. Erre ma az élet alaposan megtréfált, ugyanis
amikor már a szemem előrehaladt a pásztázással, hirtelen kinőtt bal
lábam előtt valami akadály, ami meghasaltatott. :-) Bal térddel és
kézzel fogtam talajt, a jobb lábbal már indítottam is a futás folytatását.
Szerencsére nem gátoltam senkit ezzel a mutatványommal.
Talán a harmadik körben járhattam, amikor beértem Chrobák Gyulát,
akit csak verseny előtt és után szoktam látni, közben soha. Hú, most
mit csináljak? Vagyok olyan hülye, hogy annyira tisztelem a tőlem
torony magasan jobb futókat, hogy belül feszít a kérdőjel, hogy megelőz-
hetem én őt? Gyorsabb voltam tőle, így hát elszökkentem mellette.
Verseny közben nem tudtam, mitől lett aszályos úton pocsolya. |
akkor majd jön és visszaveszi a helyét. Az omló homokos le s fel
részen már nem is nagyon láttam. Ennél a cikk-cakknál tavaly csak a
felső részen voltak őrszemek. Ma egy helyen az egyik alsó holtponton
is volt egy srác, aki figyelmeztetett a kiálló gyökerekre, fatörzscsonkokra.
A nagy óvatosságban majdnem neki távoztam egy Viktória alakban
nőtt kis fának, annyira kisodródtam. Mondtam is a bütyökfelügyelőnek,
erről a fáról nem értesített. :-) Próbáltam komolytalanra venni a figurát
ezen a futáson, ami nem is áll tőlem távol. Az egyik ellenőr lánytól
kérdeztem, amikor újra a cikk-cakkhoz értem, hogy már megint ez jön? :-)
Na, meg volt egy emelkedő az erdős részen, amolyan hosszan nyúlós,
kapaszkodós. Ezt csak a harmadik körben észleltem először. Egy, velem
szemben jövő "pályamunkástól" kérdeztem, hogy ez az előző körben is
itt volt? Szerinte ott volt már akkor is.
Találd ki, volt e ott meleg! Egy futónak vízben tűnt el feje. |
csalódnom kellett. A rövidebb távok versenyzői ugyan már befutottak,
legalábbis a gyorsabbak. Viszont a többieket le kellett körözni. Számos
sztorit találtam ma ezzel kapcsolatban. Mindig szóltam melyik oldalról
számíthatnak érkezésemre. Általában balról közelítettem. A nagy többség
kedvem szerint húzódott, erről viszont nincs mit mesélni. Hanem az a pár
kivétel. Jöjjenek itt sorban! Egyik lány meghallva a bal szót, azonnal arra
az oldalra is állt. Irányváltoztatással kerültem jobbról. A másik lány
süketen futott, azaz zenével a fülén. Nála bármelyik irányt választhattam,
ugyanis hangom már nem fért bele a hallójárataiba a sok zene közé. Volt
olyan hely, ahol egy fiú és egy lány egymás mellett futott egy szélesebb
részen. Szóltam, hogy középen jövök. Szét is nyíltak, tudtam haladni.
Talán rajtam kívül tán senki se tudta, hogy a négy kört már lefutottam. |
tudsz! Gondolták. A versenyen minden itató helyet meglátogattam. Az
eredmény hajszolása ráér ivás után is. Futás közben nem tudok, de nem is
akarok inni. Kicsavarom a poharat a segítő kezéből és hörpint. Sokat nem
bírok inni a lihegés miatt, de nem, is szabad. A felesleget meg a felforrt
fejemre/arcomra döntöm. És csak ekkor indulnak tovább a lábak. Hú,
egyszer, a versenyközpontban felkaptam egy poharat, de valami vacak
volt benne. Iso nem lehetett, mert ez keserű volt, olyan mint a tonic. Na,
azt nem is löttyintettem a zubbony alá. Ki tudja, letudtam volna e venni
magamról a futószerszámot és nem ragad e rám attól az ismeretlen löttytől.
Egyszer, a pálya szélén sétálgató Nagy Andrist és Nádasi Levit kérdeztem,
hányadik vagyok? Nem tudták megmondani. Egyszer a bütyök őrmester a
cikk-cakk alján mondta, hogy második vagyok. Akkor már tudtam, ki az
az egy, aki előttem megy. Spitzmüller Zsolti. Egyszer-egyszer feltűnt előttem.
Gondoltam itt már nem lesz akkora különbség az első és a második futó
között, mint tavaly (5 perc).
Elmúltak már a párharcok, messze merengenek az arcok. |
Zsolti nem sokkal van előttem. Persze, gondoltam magamban, a második
hely is szép eredmény, csak az meg legyen! Nem is foglalkoztam azzal,
hogy megelőzzem. Túl nagy falatnak tűnt ő nekem. Az utolsó itatónál már
elég közel kerültem hozzá. Nem érdekelt. Ittam, ahogy szoktam. Meg
sem gondoltam mi fog történni egy percen belül. Bár, láthatóan csökkent
a távolság közöttünk, mégse gondoltam volna, hogy ily könnyedén lemond
az első helyről. Menet közben volt egy kósza gondolatom, hogy akkor
kerülhetek elé, ha ő kiáll. Csak egy egyszeri gondolat volt, nem mantráztam.
És mi történt az itató utáni letörésnél? Zsolti sárgát öntött egy fa tövére.
Én meg elszaladtam a felkínált lehetőséggel. Vártam, hogy majd jön vissza
rám és nem hagyja annyiban, de egyre csak távolodtam tőle. Chrobák
Gyuláról már meg is feledkeztem. A technika nem sarkalta erőteljesebb
mozgásra. Biztos magasan volt a pulzusa. A vége felé egy tisztáson kacska-
ringózva közöltem, a mindig lelkesen fotózó csajjal, hogy az idén már nem
jövök többet erre. A kunkor után előbukkantam ismét előtte és még lőtt
egy utolsót rám. Azzal a tudattal "vágtáztam"a cél felé, hogy első vagyok.
Öt km-en Varga Krisztinek az első dukál, Hajdú Bettina meg a hármason áll. |
hogy: És itt van az első félmaratonos a célban! Bíró Sáááándor! Ez így úgy
tűnt, mintha nem tudták volna, hogy elsőként csaptam be a célba. Sajnálom,
hogy így történt. Lehet, nem alakulnak ilyen kedvezően a dolgok a további
versenyeimen. A lelkemnek jól esett volna egy kis hangos üdvözlés. Egyedül
érkeztem, nem lehetett elvéteni, hogy ki az aki érkezik és mennyit futott.
Na, mindegy. Ez már ilyen volt. Kérdeztem a szpíkert, hogy hányadiként
érkeztem. Nem mondta meg, persze most nem is laptoppal dolgozott, csak
egy mikrofonnal. Megerősítést vártam tőle. Futóbarátok sorra kérdezgették
hányadikként érkeztem? Csak annyit mondtam: dobogó. Érem került a
nyakamba, dinnye meg a hasamba. Az első darab ki is pattant a kezemből,
Erdőspuszta homokjába. Pohár vízzel öblítettem. Futónak nincs elveszett étel.
Mindhárman ők nagy futók, miért csak öt, arra volt elég ok. |
A további 3-4 szelet már nem mert ugrálni, sorsát úgy sem kerülhette volna
el egyik sem. :-) Miután melegre tettem őket, felvettem a fagyi jegyet és az
"energiaitalt" Júliánusz kérésére. Most még a fagyit is megettem és nem
ajándékoztam tovább, mint az éjszakai futáson. Hadházi Dani fotózott, amíg
én futottam, aztán átvettem tőle. Fotózás közben annyira beállt a bokám,
hogy kellett mozgatnom, nyújtanom, hogy legalább a dobogóra fel tudjak
mászni vele.
"Ma, ott azon a pályán, és azon körülmények között, te voltál a legjobb!"
Hegedűs Sanyi szavai mindent elmondanak.
El sem hiszem, hogy ez történt velem.
Vargáné Kathy Judit elégedett mosollyal és kupával távozott. Gulyás Vera az első helyért sokat dolgozott. |
tavaly. Ő sem érkezett. A tavalyi harmadik helyezett, Papp Sanyi idejével
ebben az évben elsőként lehetett végezni. Ő ma is versenyzett. A két hiány-
zót viszont két favorit helyettesítette. Úgy tűnik az omló homok és a 34-35
fokos meleg túl sok erőt kivett belőlük. Nem bánkódom emiatt. Kellett már
egy kis sikerélmény. Az azért mindent elmond a versenyről, hogy én, az 50.
évem küszöbén megnyertem a versenyt. Hol voltak a fiatal csikók, akik 10
km-en 8 percet vernek rám az Oxigén Kupán?
1:48:00 volt a nettó időm. 5:07-es kilométer átlaggal.
Verseny utáni jóízű nevetés. |
Ezt látva lettem teljesen bizonyos helyezésemet illetően. |
Lehet még mindig álmodom, enyém lenne a kupa a balomon? |
Kívánságra kupás csopi kép. Aztán haza távozik a nép. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése