Hajdú futás

Futók a kapuban állnak, a sípszóra várnak.

Végre egy verseny, ahová nem másokon lógva tud csak eljutni az ember.
Ami helyi verseny és kétkerekű guruldával (bicik lee) is könnyedén
megközelíthető. Tulajdonképpen, amióta futónak hiszem magam, azóta
nem is volt ilyen verseny. Évekkel korábban láttam többször is, hogy kis
gyerekek futnak 100 métert, meg kissé nagyobbak. Talán még felnőttekről
is volt tudomásom. Nem tudom. Na meg elég rövidnek is tűntek azok a
távok, amiket lehetett futni. Ne történjen félreértés, én nem tudtam volna
azt sem elfogadható idővel teljesíteni, talán még végigfutni sem. Ja, és még
jött hozzá egy kis közöny is. Nem érdekelt. Molnár Robit már régről
ismerem, így mindig észrevettem, amikor kissé átalakította a városképet
azzal a vastagkeretes kapujával. Ide is Juliánusz barátnővel érkeztem.

Futok én most Molnár Robival, hogy kitűnjek a tömegből, sárga kompressziós zokniban.

 Elsőre nem sok ismerőssel találkoztunk. Rendeztük a mocskos anyagiakat,
megkaptuk a rendszámot és mentünk nézelődni. Nehezen gyűltek az ismerő-
sök, de aztán már egyre inkább kezdtük magunkat otthon érezni. Közben
érkeztek olyan futók is, akiket nagyon nem tudtunk hova tenni. Olyanok,
akik a világ nagy maratonjain az első sorból rajtolnak. A Tekergőket
kérdeztük, hogy ők biztos hogy erre a versenyre akartak jönni? Nem GPS
hiba tette őket éppen erre a versenyre. Lényeg a lényeg, három kenyai nő
és egy pasi érkezett. Ez utóbbi melegítésekor láttam, hogy mekkorákat lép
futás közben, azzal a vékony lábaival. Úgy tűnt elsőre, hogy a combja sem
vastagabb a lábszáránál. Tudtam, hogy nem nekem lesz vetélytársam ez a
srác. Mikor álltunk be a starthoz, nem tolakodott az első sorba. Szerényen

Így megizzadt nálunk az afrikai ember, pedig a hónap már november.

meghúzódott mögöttem. Ránéztem és mutattam neki, hogy ott az ő helye
elől. A kiírás szerint én csak 6 kilométert futhattam, mert már olyan öreg
vagyok, hogy többet nem lehet. A helyszínen kiderült, hogy mégis csak
lehetett volna. Sebaj, már 6 kilire tankoltam, maradjon akkor annyi!
Nekilódultunk a távnak. Nekem három kör. Nánási utca-Uzsok tér-Arad
utca kört kellett végigtaposnom. A szabad utat egyik helyen olyan ember

biztosította nekünk, akinek életében nem volt köze semmilyen sporthoz.

Futosz veteránusz női és férfi képviselője.

Kétembernyi zsírt tartott a két lába. Na, mondjuk azt sem kis teljesítmény
kormányozni. Ennek az embernek sem néztem volna bele a gondolataiba,
miközben látta a hozzá képest girhes futókat körözni. Az Uzsok téren erre
az alkalomra vagy csak spontán került friss borítás, nem tudom, de olyan
szinten meg volt terítve marhalepénnyel, hogy elég volt olyan kis szigeteket
találni, ahová jobb sorsra érdemes futó léphetett. Ezzel meg lett erősítve a
falusi jellege a városnak. Köszönjük, kedves helyi marha gazdászok! Az
első körben már minden ismerősnek intettem, akinek éppen arra vezetett
útja, vagy éppen ott lakott. A második körben érkezett egy hangos "hajrá
Sanyika" biztatás, amire csak akkor reagáltam, amikor hozzátette a Bíró
nevet is. Jáj,de ciki! Nem hívtak így már vagy 30 éve. Aki nem tudott erről

Afrika lányai csak annyit adnak magukból, amennyi éppen szükséges a Vera elleni küzdelemben.

leszokni, azzal hanyagoltam a további rokonságot. Később, egy távolabbi
részen volt egy idétlen beszólás Molnár Robi irányába. "Kölcsön adjam a
biciklimet?". Ami azért is volt furcsa, mert az a srác talán a gyerekeit is a
Tekergőkhöz hordja. Nem tudom, de láttam más versenyen a csoport tagjai
körében. Erre lehet azt mondani, ha nem tudsz jobbat a csendnél, akkor
inkább ne mondj semmit! Végül leküzdöttem Molnár Robit, meg Nagy
Gyulát is, de hát nekik még volt egy körük, nekem meg egy kis 50 méteres
sprint és vége! Annyira nem ment még jól a futás, hogy Gulyás Verát csak
a fordítónál láttam. Volt rá eset (idei versenyeken), hogy egymás mellett/
mögött futottunk kilométereken keresztül. Ő sokat gyorsult én meg mindig

Robi van még elől, rám még 6 a centrifugális erő.

megsérülök. Csak annak örülhettem, hogy a legéltesebb korosztály
legfiatalabbjaként elsőként érkeztem. Jött is az ilyenkor szokásos boldogság
érzet, amit nem cserélnék le semmire. A november 2-i időpont dacára sokáig
néztem még trikóban és sprint gatyában a többiek érkezését. Nagyon jól
éreztem magam és mindannyiszor sajnálom, hogy véget ér egy ilyen futó-
ünnep. Az egész délutánt és az eredményhirdetést is Fazekas Laci vezényelte
le, a Best FM rádió műsorvezetője. Mindenki felkerült az őt megillető helyre
a dobogón. A kenyai lányok vitték az első háromnak járó kupát és miegy-
mást. A fiúknál a fekete bácsi nyert a mi Zsoltink (Kovács) előtt, bár a
képeket nézve igen megizzadt ebben a novemberi jó időben. Kiderült
később, hogy a profi futók meghívottként színesítették versenyünket.
Hosszas izgatott várakozás előzte meg részemről az idősebb korosztály
eredményhirdetését. Már ketten álltak a dobogón és én még sehol. Ekkor
jött a hang, mely nevemet formázta. Fazekas Laci meg is jegyezte, hogy
"te már régóta készültél valamire". Persze, mert volt egy olyan sejtésem,
hogy első lettem. Érem mellé olyan hasznos dolgokat nyertem, mint bortartó
és Vilmos körte pálesz. Én, aki a szagát sem szereti az alkoholnak.
Na, mindegy! Nem tudhatták, hogy én nyerek.
A pénztárca már jobb nyeremény, most már csak el kell menni egy
pénzdíjas versenyre és megnyerni. A történet ennyi. Nem maradt más,
csak haza menni.

Korunkra való tekintettel a dobogó legyen kisebb egy mérettel/méterrel!

A Spar 7 kili mindig rám vár.

Azt hiszem ehhez a képhez nem is kell kommentár.

Már harmadik alkalommal sikerült kunyerálni ingyenes nevezést erre a kis
futásra. Ezúttal tényleg a Spar jegyében történt minden. Spar, azaz takarék.
A Debreceni Kilométerek buszával indultunk Budapest irányába, amit azért
ítéltük a legjobb megoldásnak, mert futóknak alanyi jogon bérmentve járt.
Helyesebben felajánlották nekünk a lehetőséget (DKM). Már csak az
energiával kellett takarékoskodnom (spárolni), hogy végig jól bírjam a
tempót, és hogy ne a hullaszállító busszal érkezzek meg a versenyközpont-
ba. De, ennyire ne rohanjak előre. Jó korán kellett ébredni, hogy
Debrecenben rajta lehessünk az ötkor (papíron) induló buszon. Fél négy
is volt már, amikor finiseltek az álmok. Készülődés közben hallottam, hogy
a felhőzet pityergésbe kezdett. Nem voltam tőle boldog, és reménykedtem,

Boldogságos érzés ez a célba érés. Fékező ernyőket ki!

hogy ez csak valamiféle ijesztés lesz, korán kelő futóknak. Hát nem az lett.
Egész úton elkísért bennünket. Böszörményből, Szoboszlóról, meg nem
tudom honnan még, mindenki időben érkezett, viszont egy közeli utcában
lakó kedves futótárs nem végzett időben az agy által rendezett filmjével.
Röviden, elaludt. Párás, nedves idő várt ránk Budapesten, de már legalább
nem esett. Neki lendültünk a rajtszám beszerzésének. Kérdezték mi a
számom. Hú, mi is? Szerencsére előző napon megnéztem és még rémlett,
hogy melyik az a szám. Máskülönben nem tudom mi lett volna a számom,
ha nem jut eszembe. Erre jövőre majd figyelnem kell. Jó időre készültem,
így trikóban akartam futni. Magamra meg vettem egy technikai pólót,
Végül ebben kellett futnom, hogy minél kevesebb bőrfelület fázzon rajtam
a startig. Végignéztük a maratonisták rajtját, majd mindenki elfoglalta az
őt megillető helyet. Nekem most volt először esélyem az elején elhelyezked-
nem, pont amikor még a bokám bojkottálja a vele kapcsolatos összes
sportot. Próbáltam elengedni az időt és a további rekord döntögetés helyett,

Póló, érem, rajtszám. Mindet archiválom ám.

csak 30 percen belül begurulni a célba. Mentem, ahogy bírtam -persze
mindig ezt csinálom- és lássuk sikerül e a tervem. A célegyenesre fordulva
láttam, hogy bőven belül tudok kerekedni a 30 percen. A foghíjas macska-
kövön próbáltam még erősíteni, de voltak, kik ott táltosodtak meg és
áthelyeztek engem a követők táborába. Sosem voltam sprinter, lomha
futó voltam már anno fiatal atlétaként is. Sikerélmény hiányában gyorsan
fel is hagytam vele (akkoriban). Nekem most annyi is elég, hogy egyedül
érkezzek a célba és ne harmincad magammal. Mondja a szpíker, hogy
éppen én érkezem és akkor az én boldogságom még magasabbra nő.
Chipet ki a cipőből, berohanó csomagot felvenni és nézni az egyre
szélesedő befutó tömeget. Közben meg pótolni a korábbi oxigénhiányt.
Pihegni még jó ideig. Ez a  legjobb az egész futásban. Elégedettség és
boldogságérzet. Erre még a nap is előre tört a felhők mögül és végignézte
a futók hömpölygő tömegét. A rövidtávot futókat sajnos nem láthatta.

Tóth Csaba, aki minket futni vitt a nagy városba. Köszönjük!

Vessen magára. :-) Közben megérkezett Juliánusz barátnő is
(Tóth Julianna). A Petőfi csarnokban átöltöztünk. Én jártam egyet a város-
ban, ő meg már a maratoni befutókra összpontosított. 3:30 körüli befutók-
nál értem vissza és attól kezdve fotózgattam. A gyűjtőponton hallottuk,
hogy a velünk utazók milyen sikereket értek el. A DKM lány váltója
például 3 másodperccel szorult a második helyre. A Varga Kriszti,
Szentpéteri Diána, Ménesi Anita, Gulyás Vera kvartett. Hadházi Máté 4.
lett a 7 km-es versenyen, Kovács Zsolti meg 5. a klasszikus távon.
Ha valakit kihagytam, akkor bocccccs. A visszautazás már nem volt
kedvemre való. Minden bajom volt már a szűk ülőhelyen. Kicsit már
fáradt is lehettem a korai kelés és az utazás miatt. Debrecenből még ki
is kellett utaznunk Böszörménybe. Varga Kriszti anyukája éppen
Debrecenben tartózkodott és ő hozott haza bennünket, és még az örökös
bajnokunkat, Kovács Zsoltit is Józsáig. Aki jókora ajándékcsomaggal és
kupával lett nehezebb a visszaúton. Utolsó szó: jövőre veletek ugyanitt!

Kovács Zsolti dicsősége e kupa és a kosár bősége. Kissé jobbra tekintve! Az a bal oldal, amit nézel, barátom! :-)

Nem semmi ebben a szerelésben és alakzatban futni  és a végén még a célba is bejutni. Respect!

Sok jó ember, és mindenkinek köze van a futáshoz.

Juliánusz barátnő.

Az egy főre jutó futócipők száma erősen közelített a kettőhöz (1 pár) ezen a buszon.

Oxigén kupa rajt(a)

Feszül az erem, csontos a térdem, hogy nem lettem utolsó enyém az érdem.

Eltelt néhány 7 amíg nem történt semmi érdemleges életemben. Jobban
írva idekívánkozó téma nem volt. Az előző bejegyzés óta sem jött még
teljesen rendbe a jobb csülök. Azért már edzegetek, meg sziszegek
közben, hogy a futás végét már élvezhessem. Ezek ellenére akartam indulni
az Oxigén kupa első fordulóján, mondván még sosem sikerült egy teljes
évadot végigcsinálni. Gondoltam arra, hogy a részvételért járó egy pont is
számíthat a hat futamot követően. Aztán gondolkodtam, hogy lehet attól
talán több is, hisz olyan sok ember nem fut már ebben a kategóriában.
M50. Még leírni is szörnyű. Mivel mostantól a nagy érdeklődés miatt az
öt kilométeres mezőny korábban ugrik neki a távnak, láthattam, hogy
Kocsár Laci (abszolút favorit) idén is az öt kilométeren indul, mint az
elmúlt évben. Akkor tehát kicsivel könnyebb lehet a dobogó közelében
végződni. Nem terveztem nagy vágtát és ennek hangot is adtam. Erre
mondta (talán) Bartha Attila, hogy persze, ismerünk már. Ja, előző
bejegyzésben is valami hasonló dumával indultam neki a versenynek,
és megnyertem. Ha ez bejött, miért ne használhatnám a későbbiekben is.
Ezúttal sem vertem fel nagyon a port az elején. Csodálkoztam, hogy Attila
és Dani Jani nem nyúltak el tőlem az elején. Sok-sok ember ment már
előttem, de most ezzel nem kellett foglalkoznom (máskor is minek), hisz
olyan profi futók is tiszteletüket tették, akiket edző hajt a jó eredmények
felé, és mellesleg éppen hogy megszülettek az elmúlt évezredben. Ez
persze engem nem szokott érdekelni. Attól, hogy valaki 1998 idején
született, én még versenyezni akarok  vele. Más kérdés, hogy az bizony
játék a szélmalommal. Fogytak hát a méterek, dolgoztak a vérerek,
pumpált a tüdő rendesen. Közben feltűnt előttem Garda Árpi, aki
szintúgy M50-es. Tudtam, éreztem, akartam, hogy nekem őt meg kell
előznöm. Sejtésem volt, hogy akkor jut nekem is bőven a pontokból.
Elismerés neki azért is, amiért reggeltől ő is építette a versenyközpontot
és még futni is volt ereje meg kedve. Tavaly ő is nagyot futott az első
versenyen, meg én is. Akkor szemmel sem bírtam követni. Messze
álom idő volt az enyém is (38:20). Ezúttal meg kellett elégednem egy
szerényebb eredménnyel, úgy 41:24 környékén. Amiért jöttem, az
szépen túl lett teljesítve. 10 pont a nevem mellett. Lassan meg kell
ismernem a siker ízét. Ha csak a kategóriában is. Igyekszem én összben
is előbb végezni. Erre azonban még várnom kell. Az is lehet, hogy innen
már csak dél felé lesz menetelés. Ezt azért gyorsan el is vetném.
Nem ez a terv. Fejezem a témát, mert lassan már indul a következő
menet és még át sem öltöztem. :-)