Hajdú futás

Futók a kapuban állnak, a sípszóra várnak.

Végre egy verseny, ahová nem másokon lógva tud csak eljutni az ember.
Ami helyi verseny és kétkerekű guruldával (bicik lee) is könnyedén
megközelíthető. Tulajdonképpen, amióta futónak hiszem magam, azóta
nem is volt ilyen verseny. Évekkel korábban láttam többször is, hogy kis
gyerekek futnak 100 métert, meg kissé nagyobbak. Talán még felnőttekről
is volt tudomásom. Nem tudom. Na meg elég rövidnek is tűntek azok a
távok, amiket lehetett futni. Ne történjen félreértés, én nem tudtam volna
azt sem elfogadható idővel teljesíteni, talán még végigfutni sem. Ja, és még
jött hozzá egy kis közöny is. Nem érdekelt. Molnár Robit már régről
ismerem, így mindig észrevettem, amikor kissé átalakította a városképet
azzal a vastagkeretes kapujával. Ide is Juliánusz barátnővel érkeztem.

Futok én most Molnár Robival, hogy kitűnjek a tömegből, sárga kompressziós zokniban.

 Elsőre nem sok ismerőssel találkoztunk. Rendeztük a mocskos anyagiakat,
megkaptuk a rendszámot és mentünk nézelődni. Nehezen gyűltek az ismerő-
sök, de aztán már egyre inkább kezdtük magunkat otthon érezni. Közben
érkeztek olyan futók is, akiket nagyon nem tudtunk hova tenni. Olyanok,
akik a világ nagy maratonjain az első sorból rajtolnak. A Tekergőket
kérdeztük, hogy ők biztos hogy erre a versenyre akartak jönni? Nem GPS
hiba tette őket éppen erre a versenyre. Lényeg a lényeg, három kenyai nő
és egy pasi érkezett. Ez utóbbi melegítésekor láttam, hogy mekkorákat lép
futás közben, azzal a vékony lábaival. Úgy tűnt elsőre, hogy a combja sem
vastagabb a lábszáránál. Tudtam, hogy nem nekem lesz vetélytársam ez a
srác. Mikor álltunk be a starthoz, nem tolakodott az első sorba. Szerényen

Így megizzadt nálunk az afrikai ember, pedig a hónap már november.

meghúzódott mögöttem. Ránéztem és mutattam neki, hogy ott az ő helye
elől. A kiírás szerint én csak 6 kilométert futhattam, mert már olyan öreg
vagyok, hogy többet nem lehet. A helyszínen kiderült, hogy mégis csak
lehetett volna. Sebaj, már 6 kilire tankoltam, maradjon akkor annyi!
Nekilódultunk a távnak. Nekem három kör. Nánási utca-Uzsok tér-Arad
utca kört kellett végigtaposnom. A szabad utat egyik helyen olyan ember

biztosította nekünk, akinek életében nem volt köze semmilyen sporthoz.

Futosz veteránusz női és férfi képviselője.

Kétembernyi zsírt tartott a két lába. Na, mondjuk azt sem kis teljesítmény
kormányozni. Ennek az embernek sem néztem volna bele a gondolataiba,
miközben látta a hozzá képest girhes futókat körözni. Az Uzsok téren erre
az alkalomra vagy csak spontán került friss borítás, nem tudom, de olyan
szinten meg volt terítve marhalepénnyel, hogy elég volt olyan kis szigeteket
találni, ahová jobb sorsra érdemes futó léphetett. Ezzel meg lett erősítve a
falusi jellege a városnak. Köszönjük, kedves helyi marha gazdászok! Az
első körben már minden ismerősnek intettem, akinek éppen arra vezetett
útja, vagy éppen ott lakott. A második körben érkezett egy hangos "hajrá
Sanyika" biztatás, amire csak akkor reagáltam, amikor hozzátette a Bíró
nevet is. Jáj,de ciki! Nem hívtak így már vagy 30 éve. Aki nem tudott erről

Afrika lányai csak annyit adnak magukból, amennyi éppen szükséges a Vera elleni küzdelemben.

leszokni, azzal hanyagoltam a további rokonságot. Később, egy távolabbi
részen volt egy idétlen beszólás Molnár Robi irányába. "Kölcsön adjam a
biciklimet?". Ami azért is volt furcsa, mert az a srác talán a gyerekeit is a
Tekergőkhöz hordja. Nem tudom, de láttam más versenyen a csoport tagjai
körében. Erre lehet azt mondani, ha nem tudsz jobbat a csendnél, akkor
inkább ne mondj semmit! Végül leküzdöttem Molnár Robit, meg Nagy
Gyulát is, de hát nekik még volt egy körük, nekem meg egy kis 50 méteres
sprint és vége! Annyira nem ment még jól a futás, hogy Gulyás Verát csak
a fordítónál láttam. Volt rá eset (idei versenyeken), hogy egymás mellett/
mögött futottunk kilométereken keresztül. Ő sokat gyorsult én meg mindig

Robi van még elől, rám még 6 a centrifugális erő.

megsérülök. Csak annak örülhettem, hogy a legéltesebb korosztály
legfiatalabbjaként elsőként érkeztem. Jött is az ilyenkor szokásos boldogság
érzet, amit nem cserélnék le semmire. A november 2-i időpont dacára sokáig
néztem még trikóban és sprint gatyában a többiek érkezését. Nagyon jól
éreztem magam és mindannyiszor sajnálom, hogy véget ér egy ilyen futó-
ünnep. Az egész délutánt és az eredményhirdetést is Fazekas Laci vezényelte
le, a Best FM rádió műsorvezetője. Mindenki felkerült az őt megillető helyre
a dobogón. A kenyai lányok vitték az első háromnak járó kupát és miegy-
mást. A fiúknál a fekete bácsi nyert a mi Zsoltink (Kovács) előtt, bár a
képeket nézve igen megizzadt ebben a novemberi jó időben. Kiderült
később, hogy a profi futók meghívottként színesítették versenyünket.
Hosszas izgatott várakozás előzte meg részemről az idősebb korosztály
eredményhirdetését. Már ketten álltak a dobogón és én még sehol. Ekkor
jött a hang, mely nevemet formázta. Fazekas Laci meg is jegyezte, hogy
"te már régóta készültél valamire". Persze, mert volt egy olyan sejtésem,
hogy első lettem. Érem mellé olyan hasznos dolgokat nyertem, mint bortartó
és Vilmos körte pálesz. Én, aki a szagát sem szereti az alkoholnak.
Na, mindegy! Nem tudhatták, hogy én nyerek.
A pénztárca már jobb nyeremény, most már csak el kell menni egy
pénzdíjas versenyre és megnyerni. A történet ennyi. Nem maradt más,
csak haza menni.

Korunkra való tekintettel a dobogó legyen kisebb egy mérettel/méterrel!