![]() |
Jani az egészséges utat választotta, nem aprózott, a tízes távot futotta. |
az eszem, amennyit tárolni tudott 5-6 héten keresztül. Ha, jól emlékszem
Fekete Antival utaztam be a Nagyerdőre. Pontosabban ő vitt be. Kikkel
találkoztam azon a napon, fedje már jótékony homály, amint azt teszi az
emlékezetemben is. Fotóztam az 5 kilométeresek rajtját, majd akarták,
hogy fotózzam az ifjúságiak eredményhirdetését. Pontosan Hajdú apuka
szerette volna, ha profi géppel történik kis lánya sokadik dobogós helyének
dokumentálása. Az ő 8 megapixeles Samsung telefonja már nem akart jó
képeket csinálni. Vártunk néhány percet a harmadik dobogós megérkezé-
sére, de az reménytelennek bizonyult, ugyanis Varga Kriszti elvonult az 5
![]() |
Futóról nehéz jó képet találnunk. Kevés a levegő tanár úr? |
csak edzője (Drén Gabi) javaslatára a 2,5 km-es távot futotta, mert ez
közelebb volt a következő versenye távjához (3000m).Mondtam, hogy
nem várhatok tovább, melegítenem kell. Nem lett eredményhirdetés
fotózva. Elindultam egy kis melegítő futásra a szokott helyen, a temető
kerítése mellett. Szemközt érkezett Fekete Anti, Nyéki Zoli és még ki tud ki.
Zoli visszafordult velem és nem melegedtem egyedül.
A többieknek mondtam, hogy 10 perc rajtig.
![]() |
Itt van hát a 10 kiló végzése. Nézd milyen szabályos a légzése! |
(érthetetlen módon) hosszú nadrág volt és melegnek bizonyult. Mondta,
hogy semmi probléma, hozott rövidet is. Megy és lecseréli. Akkor értünk
az óra közelébe és láttuk, hogy már 19 perc fölött járt, ami azt jelentette,
hogy arra se lesz időnk, hogy előreverekedjük magunkat a starthoz. Ekkor
már durrant is a startpuska. Na bazz! Indultam az erdő aljnövényzetén
keresztül, vidékiesen szólva, tökön paszulyon keresztül futva, hogy nagy
![]() |
Kovács Gabi és Julcsi jót beszélgettek, míg én a 10 km-en szenvedtem. |
mellett nem ildomos hátrafelé nézelődni, mert ember arca felkenődhet egy
fára, vagy egy arra járó ág megvakarja az ember arcát. Az útra kikeveredve
szemlélődni kezdtem, hogy van e még ismerős azon az úton, ahol már
nekünk rég el kellett volna haladnunk. Voltak, és szerencsére sok időt
nem vesztettünk. Talán még volt is egy kis előnyünk, mivel mi futórajtot
vettünk, nem voltak lehűlve az izmok. Sok vágyam nem lehetett ezen a
versenyen, ha már így elrontódott a rajt, akkor csak a Garda Árpit kellett
megkeresnem, hogy lehetőleg magam mögött tudhassam. Ez most elég
![]() |
Ő itt egy ritkán látott vendég (Bartha Szilárd), nem futó cimborák csavarják el fejét. |
dikban előztem meg őt. Innentől már az összesített helyezésre és az időre
kellett koncentrálnom. Fogalmam sem volt, hogy állunk idővel, ugyanis a
közönség biztatása mindig elveszi a figyelmemet az óráról. Így már csak
akkor látom, amikor a célhoz közelegnek lábaim. 40:35! Nem baj!
Javítottam a múltkorihoz képest. 23. hely összben. Hát egyre hátrább
kerülök, ami a helyezést illeti, pedig az eredményeim nem rosszabbak
a korábbiaknál. Tehát ez azt jelenti, hogy nőtt a futók száma, és még azt
![]() |
Még néhány lépés és kínokat váltja az örülés. |
képes, én meg nem bírok. Fogjuk rá a sorozatos, újra és újra felbukkanó
sérülésekre, hogy a lélek megnyugodjon! Erősen párázva Julcsitól
megkaptam a fényképezőgépem és rögzítettem azon szerencsés futókat,
akik megvárták míg nyakamba akasztom a masinát és képet "alkotok" róluk.
Már már a haza indulás réme fenyegetett, amikor még én beálltam a sorba
megkapni a jussom a futásomért. Már csak egy aprócska alma jutott.
Matekoltam a tanulságot. Napokkal később derül csak mindig ki, hogy
milyen helyezést értem el. Korosztály első most is meg lett. Maradjon is így!
![]() |
Szabó Gergő laza mosollyal jutalmazta az őt biztatókat. |
![]() |
Mátyásné Szabó Csilla tiszta és ápolt, mintha nem is futott volna. |
![]() |
Varga Imi, úgy tűnik nem használta fel az összes energiáját, mert ki 10 km után így mosolyog, lehet a pályán csak kocorog. Az is lehet tévedek. |
![]() |
Kiss Bettina a Tekergők és Böszörmény büszkesége. Csak így tovább! |
![]() |
Dr. Major Tamás most tudta meg, hogy ez egy futóverseny. :-) |
![]() |
Forgács Martin első versenyén a dobogó harmadik helyén! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése