Megint Spar minimaraton.

Látjátok mennyit ér a biztatás? Valósággal megtáltosodtak.

Úgy alakult, hogy visszatérésem évében (2011) minden úgy folytatódott, 

ahogy már a korábbi évek visszatérési kísérleteim során. Gyakori volt a 

sérülés nálam, illetve évekkel korábban mindig fájdalmat okozott a futás, 

így eleve el sem tudtam kezdeni. Ma már az internet világában viszont 

könnyű segítségért folyamodni. Futócipő? Addig én csak sportcipőket 

használtam. Adidas? Az jó lesz futni. Gondoltam. Így utólag visszagon-

dolva, az akkor használt cipőmnek olyan kemény volt a talpa, hogy 

csoda, hogy megúsztam agyrázkódás nélkül azokat az időket (1994), 

Ő az az ember, aki nem előzhet meg. Lehet tudni, mire gondolok?

amikre ma is nagyon szívesen emlékezem. (290 napon át minden nap 

indultam futni, míg az izomzat megálljt nem parancsolt.) Visszatérve a 

címben említett témához, kaptam egy ingyenes nevezést egy maraton-

futótól a Spar 7 km-es versenyére (ez még mindig 2011). Akkoriban 

még túrázgattam is, és persze a futást minden esetben kisebb vagy 

nagyobb sérülések akadályozták. Már meg sem lepett, hogy a mini-

maratonra is sérülten érkeztem tavaly. Becsülettel lefutottam a magam 

számára meghatározott 30 perces szinten belül (29:09). Akkor annyira 

Sanyi még 30 kilométer után így rohan.

magával ragadott a verseny  hangulata, hogy magamban úgy határoztam, 

hogy a következő évben (2012) ezen a helyen már nekem is érik egy 

maratoni érem. Talán már a május hónapban is le tudtam volna futni, 

felkészülésem alapján. Viszont a hónap végi térdkalácstörésem kettétör-

te az egész éves tervemet. Két hónap sem telt, már kezdtem a rehabilitá-

ciót, de valahogy nem ment olyan tempóban, ahogy én elvártam/szeret-

tem volna. Indultam már versenyeken is a nyár vég közeledtével, de 

valahogy nem vágytam a hosszú futásokra. Csak vártam a nevezéssel, 

A hosszú futás után még van kedve mókázni. Azt az energiát én az időjavításra használtam volna, de nem vagyunk egyformák. Ilyen is kell.

hogy érezzem menni fog. Nem éreztem ilyet. Közben egyre drágább lett

a nevezés. Nem volt mit tenni, erre a sparos hangulatra szükségem volt. 

Így hát maradt ismét az ingyenes nevezés a minimaratonra. Igazán 

elölről most sem sikerült indulnom, mert a maratonisták után egyből 

tódult be a 7 kilisek tábora, függetlenül attól, hogy ki milyen erőt kép-

visel. Nincs képem előre tolakodni, így onnan indulok, ahonnan a tisz-

telt futótársak megengedik. A történet hasonlatosan alakult, mint tavaly. 

A futás nem korfüggő. Tehát, aki még nem kezdte el, még megteheti. A sikerélmény és megannyi boldogságérzet bármikor jól jöhet.

Előzgetnem kellett a lassabbakat, de ez talán most is jó volt arra, hogy 

ne főzzem fel a hűtővizet idejekorán. Mentem én amennyire mehettem 

saját erőmből. Volt mikor úgy éreztem, nem érdekel az idő, én lassítok

a tempón. Ivást nem terveztem most sem, tavaly is csak magamra borí-

tottam a vizet. Egy fiatal kiállt előlem inni, majd mikor végzett vissza is 

vette az előnyét. Hogy csinálta, nem tudom, de reméltem, hogy nem 

látom többé a hátát. Úgy is lett. Hamar elvitte előlem, csak én nem 

bírtam követni. Fiatal korára fogtam gyorsaságát. Persze visszagondolva,

Talán neki még nem futnia kellene, hanem sétálnia. Viszont ott van és csinálja.

igen rövid és sikertelen atlétikai pályafutásomra, még általános suliban 

sem a gyorsaságommal tűntem ki. Na, ezt hagyjuk is. Ha már gyors 

nem lehetek, akkor megpróbálom ezt a rövidtávos tempómat konzer-

válni a hosszútávokra. Akkor már nem is tűnik az olyan lassúnak. Így 

tudtam másfél órán belüli félmaratonokat futni, szám szerint kettőt. 

De most figyelj! Jön a befutóm. Ráfordulok az utolsó 100 méterre és 

látom az óra még csak 27 valamennyin áll. De há, ez q..a jó idő a 

tavalyihoz képest. Begyújtottam volna hát az utolsó rakétákat, de már

Kokó lefutotta első maratonját. Lehet ebben követni, aki még nem teljesítette. Magamat is beleértve.

nem találtam egyet sem. Mentem az addigi tempómban, és szerencsére

ezúttal senki nem előzött meg a célegyenesben, ahogy azt elmúlt évben

ketten is megtették. 26. lettem a férfiak közül (2301 indulóból) 27:29

-es idővel. Nagyon elégedetten kapkodtam még sokáig a levegő után. 

Mi után kivasalgattam izmaimat (nyújtottam), visszatértem és vártam 

futótárs barátnőmet. Meg is láttam az érkezők között és siettem, hogy 

a találkozást ne vétsem el a kijáratnál. Na, ebből volt vagy négy. Én az

első kettőt bírtam szemmel tartani, viszont ő a maradék kettő egyikén 

érkezett. Azért csak sikerült egymást megtalálni. Ezután átséta a Petőfi 

Csarnokba, átöltözés és vissza séta. Én, a Bartha Katitól kölcsönkapott

Bartha Kati így örült a biztató szavainknak.

biciklivel indultam volna ki a Duna partra fotózni. Sajnos, az Andrássyn 

nem lehetett igazán haladni. A sétányon a gyalogosok miatt, az úton 

meg a lámpák piros színe miatt. Közben el is tévedtem. Visszafordulva 

azon sajnálkoztam, hogy belevágtam ebbe, ahelyett, hogy ott fotóztam 

volna, a már érkezőket. Talán jövőre jobb tervekkel érkezem, mert, 

hogy jövök, az szinte biztos.

A blog író eddigi legjobb befutóképe.

Nagy Imi jellegzetes felsőteste.

Katonka Pali második Spar maratonja.

Oláh Tibi a váltó utolsó embere. Nem volt ez könnyű, jól tévedek?

Nem tudom mennyit futott, de a szépségének nem ártott cseppet sem.

Balogh Ádám a mindig mosolygó futó.

A srác sokkal jobb eredményre képes, viszont asszonykája miatt képes volt az időeredményt figyelmen kívül hagyni.

Futás után nyújtás! Mindenki tudja, mégis kevesen csinálják.