Bíróka: Yours Truly Február 24.

Most légy okos, kedves blogos! Hogyan lesz ez rímes és humoros? Balról jobbra jönnek:Szilvi, Julcsi, Sanyi, Nóra. Száraztészta kell ide nem csak óra. Jobbra tovább Kelly, meg a Zoli állva. Hárman közülük egyen pólóban debütálva. Megyünk tovább Andi felől indulva. Mellette e sorok írója. Alex az, sárga a pólója. Utoljára Imi maradt, ki nekünk jótevőnk, hozott-vitt minket, mint azelőtt. Ezer hála kövesse az autóvezetőt!

Hát, kedves mindenki, egy hét múlt az elhalasztott Oxigén kupát követően, és már ismét fel kellett húznunk a versenypatkót. Az időjósok egész kellemes időt ígértek nekünk erre a napra. Elő is készítettem előző este a rövid nadrágot és pólót. Reggel meg szépen visszaraktam a helyükre, mert fázni azért mégsem akartam. Az indulás pillanata nem volt még banánérlelő és a remény is kicsi volt, hogy rövidbe kelljen futni. Ezúttal is szépen összegyűlt Debrecen város futó népe. Voltak emberek, akik már rajzolták a köröket, mikor üresbe tevődött csapatunk hivatalos szállítójárműve. Később került fény a titokra, miszerint, aki 50 km-t akart futni, az egy órával hamarabb indult, hogy a szervezőknek ne kelljen olyan sokáig kint állniuk a sátorban.

Ők hárman megkülönböztetett figyelemben részesültek. Róluk közeli képek is készültek.

Persze a kísérő barátok is futottak az ötvenesekkel, ahogy azt a januári Yours Truly-n is tapasztaltuk. Néhány "team kíp" után nyújtogattuk nyakunkat, lábunkat. Beosontunk az állatkert fűtött könnyítőjébe, ami engedélyezett a lányok szerint. Lehet mégsem, mert később érkező földön/aszfalton futó társunk már szót kapott a pénztárostól. Tartalmát nem tudom, de nem is érdekel. Melegítő futást senki nem akart csinálni, így én is maradtam hidegen/mereven. Össznépi csoportkép a start/cél kapu alatt és számolás vissza. Igazából én csak a Runkeeper alkalmazással voltam elfoglalva, hogy biztosan segítsen a napi futásom rögzítésében, nem úgy, mint januárban, amikor nem sikerült munkára bírni.

A legkisebbik szereplőnek ilyen a háta. Nézze meg, ki még eddig nem látta!

Nem akartam görcsösen számolgatni a köröket, vagy babot/kukoricaszemet/száraztésztát dobálni körönként, hogy bizton meg legyen a tervezett távolság. Okos telcsi mindig fülembe súgta mi a szitu. A végén figyeltem igazán, hogy mit súg. Mennyi van meg és kell e még egy kört futnom, vagy már meg lesz. Igazából akkor szembesültem a gyors kezdéssel, mikor Chrobák Gyula riválisom nem nagyon tudott elnyúlni a rajtot követően. Nyéki Zolinak mondtam is egy kör után, hogy jóval gyorsabb lett az első körünk, mint januárban. 7 perc valamennyik jöttek ki körönként. Gyula előttünk haladt és nem is értettem, hogyan csökkent a köztünk lévő távolság. Gondoltam, ha már utolértük, nem állunk meg, hanem megyünk tovább.

Körök száma itt már három. Ha Zoli lemarad, a célban megvárom.

Ő szigorúan pulzuskontrollal közlekedik, én meg ami a csövön kifér taktikával. Helyenként egész jól ment a futás, máskor meg nem annyira élvezve tocsogtam a pocsolyákat kerülgetve. Meglepetés 2. Nyéki Zoli, aki mindig, mindenkor igyekszik velem lépést tartani, most azt mondta menjek, ő lassít. Mondtam neki, hogy nekem se megy ez gyorsabban. Arra azért nem gondoltam, hogy ennyire megviselte a tempóm. Szóval őt nem láttam a célig. Le nem köröztem, ő nem ért utol engem. Gyulában biztos voltam, hogy versenyszelleme nem engedi, hogy én sokáig előtte haladjak. Jött és ment. Nem haladtunk sokáig egymás mellett. Néha már tartottam attól, hogy dob rám egy kört, de valahol, egy távoli ívén a körnek, megelégedett azzal, hogy engem maga mögött tudhatott.

Mi már kocsi kilincsét rángattuk, miközben Andit még nógattuk.

Mikor a Runkeeper 25-öt mondott, én még begyújtottam a maradék rakétákat, és az utolsó 20-30 méteren hajráztam egyet. Nem verseny, tudjuk, de nekem ez most ilyen gyorsan is ment és én így szoktam edzeni is. Gyula beszélt a futásunkról, meg hogy látta, mikor belassulok. Visszanézve a kütyümön, én nem látok olyan látványos visszaesést. Lényeg a lényeg, ez egy elég jó eredmény lett ezen a távon. És, hogy Gyula is javított a januári 25 kilométerhez képest 6 perc 25-öt, az talán nekem is köszönhető. Nekem csak 6:06-tal lett jobb. Minden velünk érkező társ bevárása után kellemes fáradtsággal a lábakban indultunk a pléhdoboz irányába. Ez persze nem a Suzuki bírálata, csak szóhasználat. Ezt írnám én a Rolls-Royce-ra is. Akkor viszlát a jövő heti utolsó Oxigén kupa futáson, ami persze csak pár nap már.