Rövidek.

1., Három ember dolgozik a kenyeres műszakban. Mind-

hármat László névvel jelöltek a szülei anno. Egyszer,

gondoltam vicces leszek és átszóltam nekik érkezése-

met követően. Szia Laci. Válaszul egy hang sem érkezett. 

Mi lehet a baj? Süketek? Nem hallgatnak saját nevükre? 

Vagy tán nincs humorérzékük? Vagy én vagyok bunkó, 

amiért csak egynek köszönök? 

Megannyi megválaszolatlan kérdés. 

2., Utazásaim során tapasztaltam nagyon néha, hogy vannak 

helyek, ahol welcome drinket kapott, minden odavetődő 

ember. Így mostam nyelvet a nagyon sokszoros hígítású 

Ouzoban. Brazíliában, meg  a Caipirinha égette torkomat, 

ami cukornádból keletkezett alkohollal, a Cachaca-val van 

felöntve és lime-ot is pottyantanak bele jégkockákkal 

egyetemben ( egy sztyuvi blogjából ellesett infó alapján, 

az egy nemzeti koktél náluk). Mielőtt azt gondolná kedves 

olvasó, hogy a bazi nagy melegben felhajtottam az egészet, 

hát itt az ideje gondolni arra, hogy én bizony antialkoholista 

vagyok. Jelzem, nekem nem is ízlett. Ez volt a bevezető. 

Ennek alapján elgondolkodva rájöttem, hogy én meg egy 

welcome boy vagyok, mert mikor valaki belép a nagy 

csarnokba, ahol végződik a munka, én kilesek az érkező 

felé és köszöntöm illendően. Persze, akik notórius nem 

köszönők, azokat én sem veszem észre.

3., Minap esett meg velem az eset. Munka után öltözőbe menet. 

Mivel 22 lépcsőfok visz fel az emeletre a pékségben, én mindig 

próbálom sportosan megoldani a feljutást. Évekig csak 

kettesével vettem a lépcsőfokokat, csak könnyedén ráejtve 

magam, ellentétben a kortársammal, akinek érkeztén 

iszonyú zaj keletkezik, és remeg az egész vas építmény, 

mert bár ő is kettőt lép egyszerre, viszont odaveri a patkót 

alaposan. Én, újabban, három lépcsőfokot karolok már fel 

és rugózva lépek tovább. Van egy egyszerűbb módszer is, 

ami éppen ennek az írásnak az apropója. Egyesével lépdelek 

felnek felé, de nem szemben állok a lépcsővel, hanem 

(mondjuk) a bal oldalam felől van a mászandó meredély. 

Pörgősen lépdelek, majd kb. fél távnál fordulok át szembe, 

majd a másik oldalra, és akkor jobb oldalamnál a lépcső. 

A lényeg az, hogy figyelnem kell a lábam lépdelés közben. 

Amikor felértem, láttam meg a nagyasszonyt, hogy szemmel 

verte produkciómat. Mosolygott és rosszallását fejezte ki, 

hogy én mennyire nem fáradtam el a napi munka során. 

Mondtam, vannak rejtett tartalékaim. Talán annak örülne 

ő főnöksége, ha a mentő szállítana minden nap haza?

                                                          

4., Fogorvosnál.

Kérdi mi a panasza? A jobb alsó hatos… És már be is 
ugrik a szádba. A mondat második felét már nem mondod 
tovább vagy eldúdolod, mivel dokival a szádban nem tudsz 
beszélni. Na, meg teli szájjal nem is illik. Ma, nekem 
szerencsém volt, ugyanis végig tudtam mondani a 
panaszomat. A kezelés során neki is volt panasza. 
Bőséges a nyáltermelés. Hm. Mivel a dokitól nyelni 
nem tudok, így ott, a nyelvem alatt gyűjtögetem ilyen esetekben. 
Majd, amikor már szeméttel van tele a szám, öblítek. Szeren-
csére a nyálszívót nem használtuk, mert tartok én annak 
tisztaságától. Milyen boldogság abból a székből felemelkedni. 
És foghegyre biggyeszteni egy viszlát szót.

Külföldi mozzanatok a kezdetektől.3.

Fortaleza, Brazília. 2006 január.

 Korábbi utastársaim hívtak, az általam is nagyon szeretett 

országba. Én meg jöttem. Ők, egy korosodó házaspár voltak, 

azt akarták, hogy lakjak az ő szobájukban harmadikként. 

Ismerve öreg barátom nikotinos szokásait, ezt mindenképpen 

kerülni akartam. A módosítás 20 ezerbe került volna. Viszont 

egy, egyágyas szoba 21-be. Ez lett hát a megoldás. Szeren-

csére, ez a szoba druszám szomszédságában volt. Végül a 

másik szomszéddal is baráti viszonylatba kerültem. Fiatalabb 

koruknál fogva, ők járva-kelve akarták megismerni a környéket, 

ahogy azt jómagam is szoktam. Esténként a főműsorszám az volt, 

hogy az éjfélig nyitva lévő bazársoron tekeregtünk le, meg fel. 

Atlanti óceán nedve közeleg.

Egyszer, a fülem jelzett és késztetett megállásra. Valami rock 

zene szólt az egyik árusnál. Az arc, egy tetovált rocker volt és 

én gyökeret vertem a standja előtt. A zene ritmusa hullámzásra 

bírta habtestemet. Némi bólogatás is volt fej tájékon, így nem 

volt nehéz kiszúrnia az árusnak, hogy tetszik a portéka. Kikapta 

hát az agyontaposott CD-t, az akkumulátorról üzemeltetett autós 

rádióból/lejátszóból. Nyújtotta felém, hogy az már az enyém. 

Pihend ki magad ott, ahol elfáradtál.

Akit érdekel a zenekar neve, itt: Garotos Podres. Mutattam neki 

egy jobb hüvelyket és tovarongyoltam a soron. A kíváncsiság 

csupán addig furdalt, amíg itthon a hangok fel nem keresték 

hallójárataimat. Csalódnom csak a hangminőségben és CD 

állapotban kellett. De, ajándék CD-nek ne nézd a „karcját”.

Külföldi mozzanatok a kezdetektől.2.

Durban, Dél-Afrika.2004 január. 

A repülő tévéje mutatja időközönként, hogy merre szárnyalunk.

Reptérről busszal a szálloda elé, majd hosszas buszban 

üldögélést követően elfoglaltuk szállásunkat. Megszokhattuk 

volna már, hogy a déli népek nem rohangálnak pókként a falon, 

de még a talajon sem. Mire embernek utódja átszárnyal két 

kontinens fölött, bizony kissé már megpilled. Jó lenne a csont-

héjast valami kényelmes anyagra lehajtani és csendes 

szuszogással vagy hangos horkantással feledni a hosszú utat.

Zulu kísérőink gyűrűjében.

A szobaajtó nyitása nem okozott gondot, de amikor elsőre 

sikerült, magam is meglepődtem. Te! Ezt jobbra kell fordítani, 

hogy nyisson. Nálunk ez pont fordítva van. Mikor a szomszéd 

szoba lakója is ehhez a mozzanathoz ért, átszólt hozzám, hogy 

nem tudja az ajtót kinyitni. Tudnék segíteni neki? Persze én, 

már tudtam mi lehet a baj ama ajtó nyitókájánál is. Hát, nem 

az is fordítva nyitott? De. Ebből is egy barátság lett. Ő az Éva, 

aki már, szerencséjének köszönhetően, időközben Barcelona lakója lett.

A Sani Pass úton feljöttünk Leshotoba.

Indiának óceánja mellett aszaltuk a külső burkot, amikor is egy 

fiatal srác írta át a körülöttünk terülő homokot szilaj lépteivel. 

Kézzel rajzolt térképet helyezett szemem elé és egy utcát keresett. 

Biztos talált is, mert volt ott jó néhány. Gyorsan szabadulván tőle 

azt mondtam idegenek vagyunk (Alien). Csak nem várhattam 

meg, hogy sziluettje bőrömön körvonalazódjon.

A pokrócos nemzet fiatal palántái.

Volt egy öreg, kecskeméti taxis, aki egyedül érkezett és 

az első éjszakát követően máris incidens érte az afrikai 

nagyváros utcáin. Annak ellenére, hogy elmondták, semmi 

értéket nem szabad magadon tartani, ő reggel korán kivonult 

a kis táskájával, amiben videó kamera, diktafon, és fény-

képező volt. Igazi turista. Hogyan rögzítse a város képeit, 

ha nem ezekkel. Lényeg, hogy lekapták róla pillanatok alatt, 

és egy hosszú pengéjű kést villogtatott a kezében a feka gyerek.

Fel vagyunk menve Leshotoba.

Végül, valaki helyi személy visszaszerezte neki a készletet. 

Mikor ezt mesélte már az első reggelen, azt gondoltam, 

így akar a középpontba kerülni. Én haverkodtam vele, és 

tolmácsoltam neki pár mondatot, már nem is emlékszem hol, 

de valami olyat kért egy szolgáltató helyen, hogy csak néztek 

ránk, hogy hülyék ezek. Egyszer meg elém rakta a diktafont 

és kérte meséljem el, mi a véleményem az afrikai nőkről. 

Én meg elmondtam, hogy hatalmas ülőkével rendelkeznek, 

ami nekem nagyon nem jön be.

Azt a kis ösvényt hívják Sani Pass-nak.

Közben, az én, pár hónapos Olympus, digitális fényképezőm 

is a veszélyes afrikai lakók és az én ügyetlenségem hatására 

esett ki a kezemből és kitolt optikával pattogott le a busz lép-

csőjén. Mindig egy nylon szatyorból kaptam elő fotózás idején, 

és az optikája beleakadt a szatyor szélbe. 

Így hívta magához a planétánk.

Milyen jól áll rajtam a piros.

Voltak fiatal, zulu kísérők a szállodában, ha kimozdulni volt 

kedvünk. És, volt. Fürödni, napozni mentünk a partra, ők meg 

ott ültek ruhában és vártak ránk, mikor végzünk. Később, már 

nem is tartottunk rájuk igényt. Az alkalmi barátommal mentem ki, 

a homokos peremű hullám medencéhez, ahol egy vézna néger 

fickó, a Baywatch-ban megszokott műanyag kapaszkodóval 

ült kint a napon, és tiltotta a fürdőzést. Barátom, Feri úgy rongyolt 

be a vízbe, mintha meg se hallotta volna a sípszót. Mondtam az 

életmentőnek: Don’t worry, he is a good swimmer. (Ne aggódj, 

jó úszó) Én, legalábbis úgy láttam az első karcsapásokat látva. 

Bement a hullámzó óceánba, és a végén ki is jött, 

tehát igazat mondtam neki.

Külföldi mozzanatok a kezdetektől.

Menton, Monaco. 1990 július.

Két munkatárs kiagyalta, hogy ha már úgy nyílnak meg a határok 

előttünk, mint korán tavasszal a tulipán, akkor nekünk illenék ott 

lenni a kapunyitásnál. Nem kell mondanom, hogy az egyik agy én 

voltam. :) Terveink szerint Olaszország és Franciaország volt célként 

megjelölve. A költségek csökkentése érdekében kellett volna még 

fizetőképes útitárs. Az útvonalat viszont homályoztuk a megkérdezett 

arcok előtt. Illetve, csak Ausztriát mondtuk. Egyik kérdezett benne 

volt, a másik már járt ott, (Tán már korábban is nyitva volt az a kapu. 

Az a bizonyos saru. A sanyarú.

És nekünk meg csak most szóltak? :) ) így nem sikerült izgalomba 

hozni nagy tervünkkel. Így hát hárman indultunk egy Zastava-val. 

Fontos volt számomra, hogy az első pálmafánál fotót csinálnunk kell. 

Kártyaként széthúztuk félmaréknyi dollárunkat, amit egy család, három 

útlevele után hivatalosan kiválthattam. Mintegy 150 USD volt, ha az 

agyam nem csal meg. Kép kész, megy tovább. Lido di Jesolo egy 

szép strandoló hely volt. Bevágtuk a féket, bőröket kiteregettük a 

homokra, majd szarrá égve árnyékot kerestünk kb. három napig. 

Monte Carlo testközelből.

Jól is jött egy Velencei éjszakai séta, át a hídon. Jól jött volna, ha nem 

épp egy saruban kezdek hozzá. Nagy lábujj bőr felpuhítva, úgy éreztem 

minden idegszál ott fut össze. Jó. Túléltük. Már meg a szállást kell 

elfoglalnunk éjfél után. Akkor még nem volt szállásfoglalás, utazás előtt, 

mint mostanság. Ott, amikor a nap lecsúszott a horizontról, akkor 

merült fel a kérdés. Láttuk az út mentén, a sok autó parkolását. 

Na, jó, akkor mi is így teszünk. A füves területen terveztünk hencsert 

csinálni. Csillagos volt a természet nagy szép plafonja, így én, lustaság-

tól/fáradtságtól vezérelve megszavaztam, hogy nem keeeelll sátor. 

2:1 arányban maradtam alul véleményemmel. Értékeket bevittük 

magunkkal a műanyag házba, na meg a fejszét. Még meg sem kezdtük 

a szemtakargatást, mikor hangokat hallottunk az autó irányából. 

A teret övező fák, hatalmas narancsokat hoztak világra.

Én, személy szerint arra gondoltam, hogy ismét pénzes turisták érkeztek 

kelet felől. Csak reggel derült ki, hogy a Zaszti csomagtartóját nyitották 

fel, de mivel a kulcsa nálunk volt…A kölcsönkért, csővázas hátizsák 

összes oldalsó zsebe ki volt cipzározva, de a kereskedelmi mennyiségű 

Korpovit keksz nem az volt, amit ők kerestek. Így hát az tovább kísérte utamat. 

Az utca emberei.

Miután észleltük a milicia érkezését, mi fontolóra vettük hármónk 

távozását. Tátogó csomagtartó fedéllel haladtunk tova. Firenze volt még 

említésre méltó, amikor három felhevült testű siheder felbaktatott a 

dombtetőre egy-egy gatyuszban a kolostorba. A pácák jelezték, hogy 

fedjük csak le testünket valami textíliával. Nem volt kellemes a főtt bőrre 

pólót húzni, de teljesítettük kívánságukat. Most lépek egyet a térképen 

és már Pisa görbe tornyát nézegetem. Nézem, mindenki trükkös fotót 

csinál, mintha ő tartaná kezével az éppen dőlni készülő építményt. 

Graz sziklái között bujkálva.

 

Na, gondoltam, akkor nekem ilyen nem kell. Átcsorogtunk Menton- ba, 

ami már Monaco és Francia Riviéra. Most, innen csak egy éjszakai 

történet. A centrumban parkoltunk, és közelgett éjnek ideje. Sofőrünk 

nem hagyhatta az autót a sok holmi és a törött zár miatt. A két másik 

viszont ott állt fedél nélkül. Szerettünk volna azért nyugodt helyen is 

lenni, de nem mérföldekre a társtól/autótól. Így esett választásunk 

egy bekerített strandra, ami a kerítésen belül sűrű sövénnyel volt kerítve 

idegen szemek elől. Éj leple takarta tettünk, míg belül kerültünk. Más 

már nem is volt hátra, mint szemhunyás. Akkoriban már éjjel 11-kor 

kezdődött a diszkó náluk. Gondoltuk az a kis zene, ami nekünk 

kiszűrődik, még segít is az elalvásban. Azt ne gondold. Persze a talaj     

sem ringatott el bennünket. Hanem egyszer, három körül olyan visításra 

eszméltünk, hogy elképzelni nem tudtuk mi a fene történik a sövény 

túloldalán. Mivel reggel vérnyomokat nem találtunk, így az az elmélet 

született, hogy egy digó szemet vetett egy francia lányra és a helyiek 

nem repestek az örömtől ennek láttán. Gondolom. megkenték a száját.

Akkoriban mániákus pózoló voltam.

 

Na, de ne szaladjunk annyira előre az időben. Sokáig hangoskodtak 

még a népek, ezek után maradtunk mi is éberek. És, amikor az óramutatók 

vigyázz állásba kerültek, az öntöző rendszer, aktív állapotba helyezte magát. 

Szórta minden irányba sugarát. Így ért véget első, „nyugodalmas” éjszakánk, 

és pattogtunk kifelé a kerítésen, mint leejtett lábasról a zománc.