Nőnap

Irodai mindenesünk már napokkal korábban kérdezgetett, 

hogy társulok-e a nőnapi költségekbe. Én? Úgy ismersz 

Antikám? És tettekben? Mire gondolsz? Megmutatom.

Mit látok, mit nem, egy tulipán tésztából készülve. Hát,

ebben kéne neki segíteni. Kérdezem : mennyi kell ebből? 

45. Hú. Ennyi nő van a pékségben? Qva nagy munka. 

Mondtam. Ezzel jelezve neki, hogy barátom, rám ne 

számíts. Aztán, egyszer csak felvirradt nőknek napja, és 

emberünk kiosztotta ennivaló tulipánjait. Egyszer-egyszer 

láttam elsuhanni a horizonton egy-egy dobozba zárt „virággal”. 

Ezt megelőzően egyik, szabadnapos boltosunk közelgett 

felém, és köszönte az ajándékot. Szóltam én is: legyen 

boldog nőnap. Zavart pislogásom árulkodó volt számára, 

hogy nekem halvány bíbor szelem sincs az egészről. Mivel, 

még abban a pillanatban nem volt tudomásom arról, hogy 

a tervek megvalósultak. Az általa nyomott két puszit felaján-

lottam neki, hogy ha gondolja, én vissza is adhatom. 

Mellesleg, semmi kedvem nem volt testileg közelegni felé. 

Mikor még (füst) felhőtlen volt a kapcsolatunk, gyakran 

kaptuk egymást kebelre. Pékségben eltöltött, iszonytató 

mennyiségű idő, azonban szörnyű nikotinfüggővé tette. 

Viselkedése is nagyon megváltozott. Ingerültség fojtogatta 

mindig, mikor képem megcsillant a szeme tükrében. 

Még milyen szerencsém van, hogy a dohányzás nyugtatólag 

hat az emberi szervezetre. Hát így múlt ez a csodálatos ünnep.