Tipikus magyar mentalitás.

Mindig próbálok úgy élni, hogy az átlagemberi

megnyilvánulásokat mérföldekre elkerüljem.

Például, a boltban megveszem a horpadt

dobozos kutyakonzervet, mert tudom, hogy senki

más nem venné meg, pedig a minőség ezáltal a

kis esztétikai hiba miatt nem változott. Egy pékséges

példa is rendelkezésre áll. A kedves dolgozó is a

legszebb péksütemény után nyúl a sütőlemezen,

mert ő megérdemli. Itt sem rosszabb a kevésbé

látványos termék, de ez nem érdekli. Nem értem,

miért van ez így. Mindezt azért írtam le, mert történt

egy dolog, amire én is úgy reagáltam, mint egy átlag

magyar. Egy pénztáros hívta erre fel a figyelmemet.

A Pennyben gyakran vásárolok, úgy általában 5000

fölött. Múlt vasárnap is ezt tettem, az aktuális akciót

meglovagolva. Egyéb okok miatt nem közelítettem

meg az említett szintet. Fizetéskor, a pénztáros

közölte velem, hogy visszanyertem a vásárlásom felét.

A kitörő öröm helyett hangot adtam annak, hogy sajnálom,

hogy most éppen nem a megszokott összeg közelében

vásároltam. Erre jött a bírálat, hogy tipikus magyar

mentalitás. Igazat kellett adnom neki, mert tényleg így

lehet. Nyertem 1145 Ft-ot és egy tapasztalattal is

gazdagabb lettem. Persze, a bírálat nem esett jól,

mert mindig küzdök a középszerűség ellen. Később

visszagondolva, még az is lehet, hogy a pénztáros azt

a parancsot kapta, hogy olyan embert jutalmazzon,

aki nem vásárolt sokat. Ezzel is kevesebbet kell a

vevőnek ajándékozni, és több marad a boltnak.

Csak persze a kicsinek is örülni kellene. Na, ezt még

nekem is meg kell tanulnom.