Egy szép tavaszi napon, március idusán (hétfőn), különös
hangot hallottam a hátsókerék felől a Hadházi utcán, munkába
menet. Olyat, mint amikor a kerék egy kavicsot kilő. Ezúttal
azonban az érkezés/becsapódás hangját nem hallottam. Sok
időm nem volt ezen mélázni, mert haladni kellett robotra.
A Hétvezér utcán aztán már hirtelen leszaladt a hátsó kere-
kem a levegőről. Abroncson gurultam addig, míg a testet
leemeltem járgányomról. Innentől kezdve két láb két kerék
mentünk tovább. Egyszer megálltam, és szemügyre vettem
a gumit, vajh mi lehetett ennek a lapos guminak okozója.
Csak, egy jókora rozsdás szeg furakodott a sűrű levegő
közepébe. Kirántottam és egy ideig magammal hordoztam,
amíg el nem hagytam. Egész műszak alatt fortyogtam amiatt,
hogy gyalog kell megtennem azt a jó négy kilométert hazáig.
Ami persze nem adja fel, csak unalmasnak ígérkezett eme túra.
Az is volt, bár régi jó barátok állták utam már az első utcák
egyikén. Beszéltünk kb. 15 percet, majd toltam haza a cserben-
hagyómat. Egy órám telt ezzel el. Ez egy Budapest bicikli volt.
Ennek még a későbbiekben lesz jelentősége. Este javításra
ítéltem a kétkerekűt, hogy másnap is legyen mivel haladni,
bár az éppen március 15. volt.
Két hét múlva (hétfőn) ismét munkába menet jártam hasonló-
képpen, csak akkor az első kerék tréfált meg. Szépen haza-
sétáltam vele és mit volt mit tenni, elővettem a csotrogányomat,
ami már annyira recseg-ropog, hogy félek vele közlekedni.
Napközben apu javította a lyukas gumit, este összeraktam,
felpumpáltam. Az elkövető ismeretlen maradt. Se szeg,
se üveg nem vállalta a felelősséget a merényletért. Két nappal
később (szerda), úgy éreztem eljött az én időm, amikor már
nem kell sárvédőt vinni magammal. Így, egy mountain bike-ra
esett a választásom. A Magellánnal indultam, egészen a ház
előtti lépcsőig. Ott derült ki, hogy szusz nélkül maradt a hátsó
tömlő. Kissé hangosan gurult a hideg betonon. A sárvédős
mountain bike-om szervizben töltötte ezeket a napokat, ahol
némi alkatrész csere és beállítás céljából tartózkodott.
Így megint a Budapest biciklit vettem magam alá. Jártam vele
szombatig. Ekkor mentem érte gyógyult járművemért és egy
korábbi esetemből tanulva, ezúttal nem ültem fel az egyikre
és gurultam velük hazáig, hanem tolva kezdtem haladni. Húsz
métert sem kellett megtennem, hogy kiszúrjam, a Budapest
biciklim első, külső gumija megnyílt, és a belső, mint rágóból
fújt gömb nézett felém. Döntésem hirtelen volt. Elküldtem belőle
a levegőt, legalábbis felét, hogy azért még éppen hangot ne
adjon az abroncs. Így hát ott várakozott egy hátsó defekt és
egy külsőgumi csere. A külsőt a csotrogányomról szerettem
volna átültetni, ami nem ígérkezett egyszerű feladatnak, ugyanis
pár éve, amikor új külsőt, belsőt kapott, minden próbálkozás
alkalmával kicsípték a szerszámok a belsőt. Már három folt
díszítette, amikor még el sem hagyta a szerelőműhelyt. Kellően
felidegesítvén ezzel magam, a jármű egész télen hátán pihent
és várt egy olyan napot, amikor ismét nyugodt leszek. Nos, fél
év múlva, tavasszal jött el ez az idő.
Most, a külső leszedéssel nem aggódtam nagyon, gondoltam
akkor csak nem csípi ki megint. Úgy is volt. Pikk pakk ment a
dolog. De azért nagyon nem kellett örülnöm. A szintén 28-as
keró abroncsára ez a külső túl nagy volt. Így nem úszhatom meg
a vásárlást. A monti defektjét megragasztottam, hogy azért
valami sikerélmény is legyen ezen a szép vasárnapon. Szép
látvány lehettem a kertben, amikor két bicikli a hátán egy monti
meg az állványon várta jobb sorsát, persze mind kereket vesztve
remélték aszfaltra kerülhetnek hamarosan.
Na, ez az, amit nem tudom mikor fog megtörténni.
Foly. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése