2011. április 28., csütörtök

Bukta, pékség módra.




Egyik napon sok buktát kellett csinálni, így még a cukordából is le 
kellett hozni néhány fém keretet. A gond másnap keletkezett ebből, 
amikor visszavittem őket. Kissé kopott cukrásznő, ellenszenvvel 
átitatott hangon kérdezte: el vannak mosva? Nincsenek. Mondtam. 
(Vékony olaj réteg volt talán rajta) Be ne rakd nekem úgy!! 
(Ne félre értsd!!) Elkezdtem elmosni a bazi nehéz fém kereteket és 
nyeltem a szavakat, amiket neki szántam volna: Erika, te szedsz 
valamit kedvesség ellen? ; Ha szeretnéd megérni a hatvanat, akkor 
nyugtasd le magadat!  Nem szóltam én semmit, mert sem az ő, 
sem az én idegállapotomat nem akartam túlfeszíteni. Viszont azt 
fortyogtam ki magamban, hogyha legközelebb megint sok bukta lesz, 
én biz nem viszem vissza a kereteket. Ha majd kell neki, megkeresi. 
Nekem aztán nincs kedvem az ő világfájdalmát is érezni. Küszködjön 
vele ő maga. Előző nap véletlenül fordítva vettem fel az alsómat és jó 
napom volt. Gondoltam másnap megint hasonlóan cselekszem. Akkor 
már az sem segített. Azóta rendesen hordom. A külseje kívül, én meg belül. 
Vagy valami ilyesmi.

1 megjegyzés:

  1. "Kissé kopott cukrásznő" Ez baromi találó, bár én személy szerint sértőnek találom(mármint, ha rám mondanának ilyet! Én egyébként is fantasztikus-logisztikus vagyok!)

    VálaszTörlés