1. Fejezet.
Történt egyszer, hogy egykori komámmal (továbbiakban Zsolti) kinéztük
magunknak Kanadát. A célállomás már meg volt, most már csak olyan
embereket kellett keresni, akik ott élnek és segítenek szárnyaink
bontogatásában. Zsoltinak volt is egy ilyen embere.
Egy, augusztusi napon megtudtuk, hogy éppen itthon van.
A hely nevére már nem emlékszem, de mi a bogácsi nyaralásunkról
odafordultunk motorral, hogy találkozhassunk vele. Ezzel az ismeretséggel
nem lettünk mi gazdagabbak, és talán ő sem szegényebb.
Viszont érdekes lehet a bogácsi szállásunk foglalása.
Egy munkatársnőm nyaralt abban a házban, három felnövekvő lányával.
Előre meg volt ez vele beszélve, mondván előző évben sem találkoztak
a tulajjal nyaralásuk ideje alatt. Csakhogy az a Balaton környékén volt.
Szóval, mi csak meg akartuk húzni magunkat az erkélyen és nem zavarni,
az ő pihenésüket. Arra azonban nem gondoltunk, hogy a szúnyogok ezrei
bennünk látták vacsorájukat. Másnap, ötletemtől vezérelve leszedtük az
összes függönyt az ablakról és felfogattuk az erkély korlát fölé.
Jó utazónál mindig legyen egy marék biztos tű. Ezúttal is ennek láttuk hasznát.
Szúnyogok kipipálva. Egyik nap az arra járó tulaj észlelte a motorunkat
a kertben felállítva. Szóvá is tette a ház lakóinak, de ebből nem lett probléma.
Biztos jó beszélőkéje van a lányok anyujának. Egyik éjjel már nem volt mit tenni,
egy heves eső belül tett bennünket az erkély ajtón.
Attól kezdődően bent aludtunk a nappali padlóján. Nem volt egy hiltoni kényelem, de annyit megért, amennyit mi adtunk érte. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése