Térve vissza a kanadai utazásunkra. Abban az évben (1998) már
nem indultunk útra, mivel az ősz közelsége nem kecsegtetett sok
munkával bennünket. Zsolti közben gyakran megfordult italozós
helyeken és egyszer csak egy olyan embert talált, akinek barátai már
kint dolgoztak. A kint élők meg éppen hívták azt a srácot, hogy egy
nagy házban laknak hárman, és be kellene népesíteni.
Kinti kérésre felvettünk még egy emberi lényt Egerből és március
végén belevágtunk a nagy kalandba. Taktikából kifolyólag kettesével
mentünk, hogy ne legyen gyanús a hatóságoknak. Mi voltunk Zsoltival a
második csoportban. A nagy vízen túl landoltunk, ami elsőre kimondhatatlan
élmény volt. Angolul meg főleg.
Este tízkor toppantunk bele az amerikai kontinens valóságába.
Úgy éreztem, mintha egy amerikai filmet látnék egészen közelről.
De még mielőtt kiléptünk volna a terminálból, gondoltam én még előbb
megjelölöm Kanadát. Miután lehúztam a wc-t látom, hogy igen szaporán
tódul fel a víz a kagylóban. Gondoltam menekülőre fogom a dolgot,
amíg még ki nem önt. A csúcspont előtt viszont hirtelen, (t)örvényszerűen
távozott a rendeltetési helyén. Huuu. Ezt megúsztam szárazon.
Kerestünk egy taxit, ami 30 dollár ellenében (előbb érkezőktől tudva)
elvisz minket a Symington Avenue-ra. Ez egy fekete, bőrüléses Cadillac volt.
Sofőrünk egyszer csak a nagy suhanás közepette félreállt egy sötét,
gyéren lakott helyen és bőszen keresgélt a térképén. Ha elsőre nem is,
de kiszúrta, hogy az utca nevéből én kihagytam a g betűt.
Azért csak eljutottunk a célállomásra 38 dollárkáért.
Jó magyar szokásként én vártam vissza a két dolcsit a negyvenből,
mivel amúgy is rohadt drágán fuvarozott bennünket. Naná, hogy csak
egy dollár aprót talált. Ezzel a keserű pirulával a számban érkeztünk
honfitársaink közé, akik már ott a padlószőnyegen (nem voltak bútorok)
ülve mesélték a tutit, miszerint menekült státuszt kérhetünk, ami havi
520 dollárt eredményez hajanként. Ebben a státuszban lehet az ember cigány,
vagy előlük menekülő. Én a valósághoz hű opciót választottam,
miszerint előlük menekülök. Én végig is csináltam, Zsolti valami rosszat sejtett
ezzel kapcsolatban és ő nem vágott ebbe bele. Tudni kell azt,
hogy ha emellett dolgozol, akkor bizony bűncselekményt követsz el.
Kisebb bűneim már voltak, gondoltam ezt is megúszom valahogy.
Ennek tudatában is kellett dolgoznunk, mert az ügyintézőnk vitte
a havi 200-at, 270 Dolly volt a szállás (legalábbis az elején)
és a fent maradó pénz nem volt elég a létre sem.
A menekült státusz pedig azzal járt, hogy kötelezően angolt kellett tanulni.
Igazolni is kellett, tehát ezt nem lehetett kikerülni.
Viszont az esti sulit nem fogadták el. Nappalira meg a munka miatt
nem tudtam járni.
Folyása következik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése