Jó vezető vagyok (?)

Iskolás koromban már ezt érezték a tanáraim.

Mivel, nekem még úttörőnek is kellett lennem,

gondolták a Sanyika alkalmas arra, hogy az egész

iskola előtt elmondjon egy hülye, betanult  szöveget.

Nagyot tévedtek, és úgy besültem, mint kenetlen dugattyú.

Súgott egyik tanárnő, de én annyira stresszben voltam,

hogy képtelen voltam szavakat formálni a számmal.

Később, az ipariban valami kisz (akkor még nagy betűkkel írták,

erre én nem vagyok hajlandó) funkciót bíztak rám. Bizton tudtam,

hogy velem semmire sem mennek, mert nem vagyok képes

szerepelni, semmilyen körülmények között sem. Lehet, hogy akkor

még az általánosban rontották el, vagy egyszerűen csak

közlegénynek születtem és úgy is kell élnem életem.

Azóta sem adom fejem mások vezetésére.

Van azonban egy terület, ahol bizonyíthatnám vezetői

képességeimet. Be kellene lépnem a hálózatba.

Naná, hogy az elektronikusra gondoltam.

Fontos dolog, hogy fogja valaki a kezem, mert az ember

társas lény, és egyedül semmi sem az igazi.

Fontos szempont, hogy ez az ember ne legyen a barátod,

rokonod, szeretőd vagy ilyesmi. Ez azért is fontos, mert

a hálózatba lépésed után a társadhoz segítséget kell majd hívnod,

aki megállapítja a halál beálltának időpontját és hívja a halottszállítókat.

Én, azonban magányos farkas voltam egész életemben,

ezért ezt is egy személyben próbáltam megtenni.

Kezet rázott velem a 220, de nem túlzottan örvendtem a szerencsének.

Kanadában 110 volt. Talán még ma is annyi. Na, vele is paroláztam,

és megrázó élményben volt részem. A Nagy Amerikában ugyan úgy

 megszexuál, mint itthon, függetlenül attól, hogy ő milyen kicsi volt.

Szóval, „örömmel” konstatálhatom, hogy én bizony jó vezető vagyok.