Vödör festék esete. Elmondom, leesett-e.

Van egy eset, ami sajnos velem megesett.
Ezt még beleverem a gépbe és tovatűnök.
Egy, néhány kilométerre épített hipermarketben
vásároltam egy 14 literes vödrös festéket.
Indok az volt, hogy mindezt meleg étkeztetési utalvánnyal tehettem meg.
Bátor gondolat volt, hogy én azzal majd hazabiciklizek.
Nehéz rakományom másként rendelkezett.
A felkapaszkodás pillanatában megcsúszott a csomagtartón,
és abban a pillanatban döntésmódosítást végeztem.
Mégis csak jobb lesz gyalog. Festék azonban biztosra akart menni
és lefordult a korábban még szép, új térkőre.
Arra gondoltam, semmi baj, csak nehogy valaki lássa
eme szerencsétől mentes cselekedetemet.
Miközben ezen gondolat járta át tekervényeimet,
a festék, tehetetlensége által kitolakodott a vödör
fedelénél, nem rendeltetés szerű nyílásán.
Az én hirtelenségem is csak arra volt elég, hogy a faldísz,
kb. 50%-át menthettem meg. Na, ezzel tettem meg első lépteimet.
A vödör aljáról még csepegett a drága. Nyomaim láttán, alkottak
szánalmas megjegyzést: szegény gyerek kiborította....
Egyik, volt pékséges család férfi tagja kérdezte.
Mit vettél Sanyi? Há’, egy fél vödör festéket.
Ennyire van szükségem. Mondtam.
Te, az meg csepeg! Nem probléma. Pattintottam nyelvem hegyéről a szót.
Bárcsak tudnék neked segíteni. Mondta.
Még, ha felajánlotta volna se fogadtam volna el, hogy kívül és (még)
kicsit belül is festékes rakományomat haza repítse nem túl régi „mi autónkkal”.
Az én keresztemet ne vigye senki helyettem.
Sose voltam vallásos, de ezt most kellett ide írnom.
Belülről megszégyenülve, festékes lábszárral és Converse-ben
végigvánszorogtam a város körútján, fütyörészve, jókedvűen.
Tudtam, hogy elmesélvén neked, ez még csal némi mosolyt arcodra.
Kicsit drága poén volt. Nekem megérte.
Most pedig simítsd ki arcodat, általam képezett szarkalábaktól,
mert itt most búcsúnak van ideje. JEAH.