Életem legszebb időszaka 10-11 év tálatából 8.

8. Fejezet.
Ma, 2011 02.12.-én olvasgattam az 1999-es torontói naplómat.
Volt egy szeles/széles belű magas néger pasi (Joe), akit az
ügynökség küldött a krumplis raktárba dolgozni. Tudni kell
erről a munkáról, hogy hűtött vagonokban érkezett a krumpli
Kaliforniából. Nekünk az volt a feladatunk, hogy a hűs vagonban,
raklapokra pakoljuk a 25 kg-s dobozokat.
Innentől magamat/naplómat idézem:
„A potrohos néger jelenléte tovább idegesített. Gondoltam,
megkockáztatom felküldeni a dobozok tetejére, hogy fentről
adja le őket. Meglepetésemre egyből mászni kezdett. Így sikerült
rávenni, hogy a fizetéséért csináljon is valamit.” Szerintem,
akkor döbbent csak rá, hogy így bizony minden kartont meg kellett
emelnie. Ellentétben a padlón dolgozókkal, akik csak minden
harmadikat, negyediket. Egy későbbi alkalommal már nem bírtam
rávenni, hogy leadogassa a dobozokat.
„Másik eset vele: Egy doboz krumplival a kezemben, a háta mögött
rászóltam, hogy vigyázz!
Erre ő, ahelyett, hogy odébb lépett volna, kezével a fejét védte.
Na, gondoltam, azt hiába véded, abban semmi nincs.”
Újabb történet vele: Egyszer, reggeli időben, egy civilizált néger mellett,
hangosan légtelenített. Ama felállt és tüntetőleg kivonult, eme meg
ártatlanul pislogott, mint, ki jól végezte dolgát. Innen nézve már
mókásnak tűnik, de ott akkor nem volt az.
Szerencsére sokáig nem maradt velünk.